Avon rózsás arcpakolás - teszt

Halihó lányok!

Nyáron nagyon fontos az arc- és bőrápolás, főleg a hidratálás, ennek érdekében az ember lánya rengeteg különböző kencét kipróbál, néha valljuk be, eredménytelenül. Aztán az ötödik-hatodik kísérlet után csak pislogunk, hogy "Mindenki ezt használja, nekem miért nem jó??". A végén már úgy vagyunk vele, hogy elég, nem foglalkozunk vele.
Én is hasonlóképpen voltam, már májusban elkezdődött, hogy a meleg miatt elkezdett lefolyni a smink, már az arckrémet is nehéznek és soknak éreztem és az addig használt arctisztítóm se tette már a dolgát. Ekkor láttam meg az Avon katalógusban a rózsás arcpakolást, ami azt ígéri, hogy: Rózsakivonattal teszi ragyogóvá és hidratáltá a bőrt. Víz nélkül tisztít.
Gondoltam, megér egy próbát, megrendeltem és nem csalódtam. 

Csomagolása egyszerű, átlagos műanyag tégely, lecsavarható kupakkal. Jól záródik.
A tégely 75ml zselés, lekvárszerű arcpakolást rejt, ami elsőre kevésnek tűnhet, de nem kell sokat felvinni az arcra belőle, így sokáig kitart. A zselében láthatóak a rózsaszirom darabkák is.


Az illata nagyon kellemes, nem nyomulósan rózsás, inkább csak enyhén érződik. Felkenve is látszik a pirosas színe, de áttetsző. Nagyon jó, hűsítő érzés az arcon. 10-15 percig kell fennhagyni, majd lemosni. Ez az idő elég egy kis relaxációra (néha szükségünk van rá, ugye lányok?) A használata után finom puha lesz a bőröm, valóban hidratáló hatása van. Nem érzek egyből késztetést arra, hogy bekenjem magam arckrémmel.

Teljes mértékben meg vagyok elégedve ezzel az arcpakolással, ilyen melegben ezt érdemes szerintem használni. Ár/érték aránya is nagyon jó, én azt hiszem, akciósan vettem, de a normál ára is csak 700Ft körül van.

Ismeritek ezt az arcpakolást? Mit szoktatok használni?
puszi, Mesy

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. De érdekesen néz ki :)
    Az utóbbi időben eléggé rákattantam a rózsás arcápolókra, Garnier sminklemosóm és és Garnier arctisztító krémem is rózsás és nagyon szeretem őket, tényleg finom puha lesz a bőröm. Szerintem ezt is kipróbálom majd, örülök, hogy írtál róla! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és hogy ki fogod próbálni! Tényleg nagyon hatásos és ráadásul gazdaságos is. :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!