Helló lányok!
A szólánc következő fordulóját Áginak köszönhetjük, a
Banyakarmok blog írójának. Biztos vagyok benne, hogy már mindenki ismeri, ha nem, sürgősen nézzetek be hozzá, mert csodás manikűröket alkot.
A koponyák mindig közel álltak hozzám, olyan minta, amit sokféle módon lehet megalkotni. Úgy érzem, rá fogok állni a koponyarajzolásra a jövőben.
A manikűr lényegében nagyon egyszerű, a történet amit elmesél pedig evidens: VIGYÁZAT! KANNIBÁLVESZÉLY!
A növényzetet a Bundle Monster S410-es lemezével készítettem, stamping decal technikával. A körmeimre csak alaplakkot kentem, így a matricák a pucér körmeimre kerültek. A középső ujjamon lévő körömre viszont a csillámos zöld Zoya lakkot vittem fel alapnak, erre került ugyanaz a leveles nyomda.
A nagy koponyát fóliára festettem fel körömlakkal, szintén matricának, ám még nem volt teljesen megkötve, amikor felszedtem, így elmaszatolódott. Lényegében az arcrészt újra kellett festenem, már a körmömön.
A gyűrűs ujjamra két kicsi felszúrt koponya került és egy tollas bot, tudjátok, ilyen törzsi jelkép-féle.
Végül az egészet lemattítottam, mert így sokkal jobban mutat.
Helló lányok!
Többször említettem már, hogy zenemániás vagyok. Nincs olyan nap, hogy ne hallgatnék valamit. Vagyis, már nem nagyon van olyan, hogy ne szólna zene a fülemben, vagy a gépen. Az utóbbi időben bevásárolni is mp3-mal járok. Viszont ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy otthon vagyok a mainstream zenében. Nem igazán szeretem, nem az én stílusom, kevés van közülük, ami megfogna. De olyan is van, hogy a feldolgozásokkal hamarabb találkozom, sőt, még meg is tetszenek. Ezek közül hoztam most néhányat.
Halihó lányok!
Szinte észrevétlenül suhant el mellettünk az idő. Mire észbe kaptunk, a blogunk 3 éves lett, aztán átléptük a 100 ezres oldalmegtekintést. Persze, ez nem olyan nagy szám, hisz vannak nálunk sokkal sikeresebb bloggerek is, mégis, számunkra ez egy mérföldkő. Oly sok minden történt ez alatt az idő alatt, s olyan sok minden megváltozott körülöttünk, bennünk. Már nem azok vagyunk, akik anno belekezdtek ebbe a blogba. Vannak új céljaink, amikért küzdünk, álmaink és vágyaink, amik egyre erősebben szorítanak minket belülről, hogy végre felszínre törhessenek, bemutatkozhassanak a világnak és hangosan kiáltsák: Igen, itt vagyok!
Helló lányok!
Egyre elterjedtebbek a Halloween-i bulik Magyarországon is, így az emberek egyre több időt töltenek jelmezek kitalálásával, ötletek gyűjtögetésével. Főleg az interneten. Rengeteg kreatív sminket, maszkot lehet találni, amelyek hihetetlenül néznek ki. Mindig megjön a kedvem alkotni valami hasonlót.
Halihó lányok!
A mostani forduló tömény ősz, legalábbis szerintem. A témát Szilvitől kaptuk és amint megláttam, szinte azonnal tudtam, hogy mit fogok alkotni.
Egy-két héttel ezelőtt belém csapott az érzés, hogy nekem sütőtök színű lakkra van szükségem. Gyorsan kutyultam is egyet, amit végül feldobtam egy kevéske apró szemű fekete csillámmal. A neve Pumpkinhead lett, mily meglepő. Ez a lakk lett az egyik alapeleme a manikűrnek.
A központi téma tehát a tök lett, szerintem egy cottage garden állandó résztvevője a sütőtök. Két körmömre fenyő zöld alapra festettem kézzel kis tököket.
Nekem nagyon tetszik, az apróbb technikai hibák ellenére egész jól sikerült szerintem.
Mesy
Halihó lányok!
A tavalyi év színe a marsala volt. Gyönyörű, mély szín, tipikus ősz. A mályva nagyon hasonló, csak egy kis lilával fűszerezve. Észrevétlenül kezdtem el beleszeretni a mályvás árnyalatokba még az év elején. Az Essence került hozzám először. Az új szortiment darabja, az első swatchok megjelenésekor megtetszett. A Models Own a csereberén került hozzám áprilisban. Norbi szólt is, hogy van már egy hasonlóm, de mégis elhoztam. Az Avont már szándékosan vettem, össze akartam hasonlítani a másik kettővel.
Halihó lányok!
A tesztcsomagba ismét kértem egy ív vizes matricát. Nagyon rákaptam a geometrikus, vektoros mintákra az utóbbi néhány hónapban. Tudom, ez most nagyon mainstream, de akkor is tetszenek.
Halihó lányok!
Már nem is emlékszem, hogy miért vettem meg az első nude kontúrceruzámat. Talán valakinél olvastam valamit, vagy a folyékony rúzs alá, nem tudom. Van lilám, pinkem és borvörösem is, de nem igazán használtam őket. Aztán vettem az Essence-től egy natúr árnyalatot. Azt hiszem nyár elején volt. A második a Pinkpanda rendeléskor került hozzám, a harmadik pedig már szándékos kutatás eredménye volt, Szorgalmasan használtam őket, imádtam nyáron a nude ajkakat a szürke cicás tusvonallal párosítani.
Szóval, úgy gondoltam, hogy írok egy összefoglaló/összehasonlítót róluk, hátha ti is épp nude ceruzára vadásztok.