• Home
  • Ajánló
    • Film
    • Könyv
    • Zene
  • Konyhasarok
  • Személyes
    • Élet|tér
    • Kibeszélő
    • TAG
  • Szépség
    • Köröm
    • Szerzemények
    • Smink
    • Teszt
Testvérkódex

Halihó lányok!


Úgy döntöttem, én is becsatlakozok a Helie által kitalált kihívásba, ami a Szólánc nevet viseli magán. Ez már a második forduló, aminek Noémi lett a házigazdája. A téma pedig, ahogy a címben is szerepel, a rózsás manikűrök.

Halihó lányok!


Újabb BPS csomagom érkezett nemrégiben. Szinte mindent kipróbáltam már, mégis ezt a glittert vártam a leginkább, ez tűnt a legizgalmasabbnak. Nem igazán volt hozzá valósághű promókép, ami volt vásárlói kép, az is műköröm volt szerintem(nem vagyok szakember, de én annak láttam). Szóval, izgultam, milyen is lesz a végeredmény.

Halihó lányok!


A mostani témánk kitalálója Thimmyke volt, nem is meglepő igazából, illik hozzá ez a téma. Nem hiszem, hogy bárkinek ismeretlen lenne, hisz csodás manikűröket alkot.

Halihó lányok!


Valamilyen csoda folytán most időben került a szemem elé Rami őszi gift swap-jének a felhívása. Pillanatnyi gondolkodás után jelentkeztem is. Izgatottan vártam a sorsolás eredményét, hogy végre kiderüljön, hogy kit kell majd meglepnem és ki lep meg engem. A sors úgy hozta, hogy egy már ismerős bloggert, Ninát kellett megajándékoznom, míg engem Anikó ajándékozott meg. 

Halihó lányok!


A MUA rendelésem másik része ez a kis csinos dobozka volt. (A rúzsokról a posztot ITT olvashatjátok). Az előző bejegyzésben nem említettem(elfelejtettem, na), de úgy gondolom, hogy érdemtelenül áll a partvonalon ez a márka. Nem sokan ismerik nálunk, nem nagyon olvasok MUA termékekről magyar blogokon, habár egy időben néhány palettájuk felkapott volt. Ez az új Luxe vonal nagyon jó, szuper termékek szuper áron. Szállítanak hozzánk és nem vészes a postaköltség sem. 

Halihó lányok!

A korábbi szerzeményes posztomban említettem, hogy nyitni szeretnék az ázsiai kozmetikumok felé. Képes vagyok órákig ebay-en és más ázsiai webshopokban nézelődni és gondolom elölteni egy vagon pénzt. szerencsére már leszoktam az impulzusvásárlásról(majdnem teljesen, néha előfordulnak balesetek). Éppen ezért készítettem egy kis listát azokról a dolgokról, amiket szeretnék kipróbálni, esetleg tervezem beszerezni is. De van ami csak szimplán aranyos.

Halihó lányok!

Kisebb-nagyobb kihagyás után ismét visszatért a blogélet mókuskerekébe a VKP. A hónap VKP bloggerének témájával indítjuk a szeptembert, aki nem más, mint Éva, az Anyu tervez blog írója, kitalálója, anyukája. 

Halihó lányok!


Réges-régen, egy messzi messzi galaxisban Mesy(azaz én) úgy döntött, hogy ő márpedig rendelni fog a MUA-től, mert annyira de annyira vonzották azok a csodás matt ajakkencék, hogy majd megveszett tőlük. 
Viccet félretéve egy kicsit, nagyon régóta szemeztem a márkával, de ugyebár nálunk nem lehet kapni. Volt egy pirosítóm tőlük, akit valakinek a blogsale-jén vettem, aztán Detti elkunyizta. Aztán valahol megláttam az új, Luxe vonaluk matt rúzsait és elájultam. Vonzott a fekete, és azok a lilák! Szóval úgy döntöttem, lesz ami lesz, rendelek. 

Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

A szerzők

A szerzők
Ha kérdésed, vagy kérésed lenne, esetleg szeretnél valami izgalmasat megosztani velünk, írj nekünk:
testverkodex@gmail.com

Olvasóink

Csekkoljátok a Facebook oldalunkat is!

Kövessetek minket Bloglovinon is!

Follow

Egyéb Social Media felületek




Ezeket szerettétek

  • Lakozz! Fotózz! Posztolj! - Ékszerek
    Halihó lányok! Ismét jelentkeztünk a Bella által kreált újabb körmös kihívásra. A mostani forduló házigazdája Iluss, a Fiatalos blog ...
  • GLNP - Audrey Hepburn
    Halihó lányok! A GLNP újabb állomásához érkeztünk, a mostani téma nagyon trendinek mondható, hiszen Audrey Hepburn, ha szabad így fog...
  • {Vigyázz! Kész! Posztolj!} - 5 kedvenc blogger
    Halihó lányok! Gyorsan eltelt ez a két hét így most egy újabb VKP bejegyzés következik, mégpedig a legnehezebb (szerintem) témával. ...
  • KÖRÖM° Manikűrvadászat 21.
    Halihó lányok! Annyira furcsa, hogy ez már a huszonegyedik! vadászat. Őszintén, nem tudom,hogy eddig hány fordulóban vettem részt, me...
  • Cukiságok tárháza
    Halihó lányok! Ma egy körmös bejegyzést hoztam nektek. Rendhagyó módon most egyszerre két manikűrt fogok mutatni nektek, az egyik az enyé...

Blog Archívum

  • ►  2018 ( 6 )
    • ►  november ( 1 )
    • ►  június ( 1 )
    • ►  február ( 3 )
    • ►  január ( 1 )
  • ►  2017 ( 78 )
    • ►  december ( 3 )
    • ►  november ( 4 )
    • ►  október ( 9 )
    • ►  szeptember ( 7 )
    • ►  augusztus ( 5 )
    • ►  július ( 7 )
    • ►  június ( 6 )
    • ►  május ( 6 )
    • ►  április ( 8 )
    • ►  március ( 4 )
    • ►  február ( 7 )
    • ►  január ( 12 )
  • ▼  2016 ( 138 )
    • ►  december ( 11 )
    • ►  november ( 12 )
    • ►  október ( 10 )
    • ▼  szeptember ( 8 )
      • KÖRÖM° Szólánc - Rózsák
      • TESZT° BPS Glitter Powder
      • KÖRÖM° Lakkozz!Fotózz!Posztolj! - Csillámpóni
      • SZEMÉLYES° Őszi gift swap
      • TESZT° MUA Luxe Velvet Bronze & Sculpt Contour Kit
      • SZEMÉLYES° Kívánságlista - Koreai kozmetikumok
      • {Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Tervtelen tervezés
      • TESZT° MUA Luxe Velvet matt ajakkrémek
    • ►  augusztus ( 8 )
    • ►  július ( 1 )
    • ►  június ( 5 )
    • ►  május ( 10 )
    • ►  április ( 20 )
    • ►  március ( 18 )
    • ►  február ( 17 )
    • ►  január ( 18 )
  • ►  2015 ( 159 )
    • ►  december ( 24 )
    • ►  november ( 12 )
    • ►  október ( 13 )
    • ►  szeptember ( 20 )
    • ►  augusztus ( 17 )
    • ►  július ( 7 )
    • ►  június ( 8 )
    • ►  május ( 9 )
    • ►  április ( 7 )
    • ►  március ( 8 )
    • ►  február ( 14 )
    • ►  január ( 20 )
  • ►  2014 ( 269 )
    • ►  december ( 15 )
    • ►  november ( 19 )
    • ►  október ( 22 )
    • ►  szeptember ( 15 )
    • ►  augusztus ( 16 )
    • ►  július ( 14 )
    • ►  június ( 21 )
    • ►  május ( 24 )
    • ►  április ( 31 )
    • ►  március ( 29 )
    • ►  február ( 37 )
    • ►  január ( 26 )
  • ►  2013 ( 193 )
    • ►  december ( 22 )
    • ►  november ( 34 )
    • ►  október ( 29 )
    • ►  szeptember ( 24 )
    • ►  augusztus ( 44 )
    • ►  július ( 36 )
    • ►  június ( 4 )
Üzemeltető: Blogger.

Born pretty Store kuponkód

Born pretty Store kuponkód

Mani-acs

Mani-acs

Ennyiszer klikkeltetek ránk

Instagram @testverkodex__blog

Copyright © 2015 Testvérkódex. Designed by OddThemes