Halihó lányok!
Szilvi elindított egy érdekes kezdeményezést. A neve Vigyázz! Kész! Posztolj!, röviden VKP. A lényege röviden annyi, hogy kéthetente egy megadott témáról kell írnunk, olyan mint egy TAG, csak egyszerre egy kérdésre kell választ adni. A témák mindig random kerülnek kisorsolásra, de nála fellelhető az egész lista.
Halihó lányok!
Igen, ismét jelentkeztünk az LFP-re, egyiket sem fogjuk kihagyni! Ennek a körnek a háziasszonya Manna lett, aki nagyon kreatív témát választott: ételeket.
Ha esetleg nem tudnátok, hogy miről is van szó: egy megadott témában kell manikűröket alkotnia annak, aki szeretne csatlakozni. Természetesen adott időpontban kell posztolni a kész műveket.
Halihó lányok!
Próbálom a dobozkát üríteni, ezért hoztam most nektek tesztet a szempillaspirálról, amit Petrától nyertem. Néhányszor már próbáltam, ezért van már egy erős véleményem is róla.
A keratinnal dúsított formula és a hosszabbító technológia új dimenziókba repíti tökéletesen formázott szempilláidat – íveltnek és akár 12x vastagabbnak tűnnek! Emellett a high-tech 3-D aquatrap rendszernek köszönhetően a pillák egész napos viselet után is puhák és rugalmasak maradnak.
Halihó lányok!
Húú, már ezer éve nem volt a blogon inspirációs poszt. Kicsit elhanyagoltuk ezt területet, nem is tudom miért, nincs rá ok szerintem. Viszont nagy kihagyás után hoztam egyet, nem mindennapi képekkel.
Tudom, hogy most mindenki nagy Valentin-napi lázban ég - rajtam kívül - de éppen ezért akarom megtörni ezt a vonulatot, ugyanis Hahó, farsangi szezon van!
Nem tudom miért, de ahogy idősödik az ember, a farsangnak egyre kisebb szere jut az életben és a Halloween veszi át a helyét. Ha valaki tudja, hogy miért, akkor jelentkezzen.
Halihó lányok!
Ez egy igazán különleges bejegyzés (nekem) ugyanis nemrégiben megkerestek a Vichytől, hogy tesztelném e az új alapozójukat. Aki követ Facebookon már láthatta, hogy megérkezett, és belevetettem magam a tesztelésbe.
Előre leszögezem, hogy mint mindig, az őszinte véleményemet fogjátok olvasni, ettől semmi sem tántoríthat el.
Sziasztok lányok!
Elkezdjük az új szerzemények tesztelését az én Mesytől kapott szájceruzámmal. Tudom, mást kértetek először, de én a héten már nem fogok jelentkezni csak a szombati kihívással (már kész), mert elutazom Pestre. Addig Mesy tartja a frontot, ne aggódjatok!
De térjünk vissza az ajándékomra.
Halihó lányok!
Ismét egy szerzeményes poszt következik, pedig még nem is olyan régen volt az előző. Nagyon szerencsésen indult az év, ugyanis két nyereményjátékon is sikerült nyernem,többek között ezeket fogom ma megmutatni nektek.
Időrendi sorrendben fogok haladni, szóval az IsaBellától nyert csomaggal kezdem. Íme a nyereményei:
Halihó lányok!
Mint tudjátok, januárban lett 1 éves a Manikűrvadászat, ennek örömére IsaBella egy különleges fordulót hirdetett meg: külföldi blogokról kellett magunknak manikűrt választanunk.
Halihó lányok!
Múlt héten volt Detti szülinapja, és pont úgy jött ki, hogy én csináltam az aznapi ebédet, lasagne-t és a tortát is. Már december óta töprengtem rajta, hogy milyen tortát is kellene csinálni. Volt szó sós karamellkrémesről, áfonyás-joghurtosról, de végül raffaello torta lett.
Természetesen akkor nem mennek simán és zökkenőmentesen a dolgok, amikor kellene, de így is finom lett.
Sziasztok lányok!
Haladok a könyvkihívásommal, tegnap már be is fejeztem a második könyvet a listámról. Az Éhezők viadala után, amit ITT olvashattok, a Szent Johanna Gimi 2. - Együtt című könyvet választottam. Azért a 2. rész, mert már régebben elolvastam az elsőt és szerettem volna folytatni.
Halihó lányok!
Ma következik a második alkotás, virágos kategóriában. Leszögezem, hogy nem szoktam virágos körmöket csinálni, legalább is nem emlékszem, hogy csináltam volna valaha. Éppen ezért egy nagyon kis egyszerű, visszafogott manikűrt készítettem.
Emellett pedig összevonom a kellemest a hasznossal, vagyis lakkteszttel is jövök. Legyen ez az első.
Halihó lányok!
Jelentkeztem IsaBellánál a februári kihívásra. Ennek az első feladatát hoztam ma nektek. Egyébként ez a hónap nagyon körömlakk központú lesz, mert a februári mellett még részt veszünk a csillagjegyes kihívásban, az LFP-ben is, emellett nekem még ott lesz a szülinapi manikűrvadászat és a GLNP is. Természetesen nem hanyagoljuk el a többi témánkat sem :)
A szerzők

Ha kérdésed, vagy kérésed lenne, esetleg szeretnél valami izgalmasat megosztani velünk, írj nekünk:
testverkodex@gmail.com
Olvasóink
Csekkoljátok a Facebook oldalunkat is!
Kövessetek minket Bloglovinon is!
Ezeket szerettétek
-
Halihó lányok! Gondolom nem néztem rám furcsa szemmel és megrökönyödve, ha azt mondom, hogy egy ültő helyemben képes lennék megenni egy e...
-
Halihó lányok! Link Folytatódik a történelemóra, mégpedig a sokak által kedvelt jazz-korszakkal. Bevallom, számomra is nagyon inspirá...
-
Halihó lányok! Igen igen, megint jelentkeztünk a Lakkozz! Posztolj! Fotózz!-ra. A házigazda most Panni , aki nagyon aranyos csajszi, né...
-
Helló mindenki! Ezidáig nem volt túl sok gondom a bőrömmel, ám az utóbbi nagyjából egy évben úgy döntött, hogy száraz lesz, feszülni é...
Blog Archívum
-
►
2017
(
78
)
- ► szeptember ( 7 )
-
►
2016
(
138
)
- ► szeptember ( 8 )
-
►
2015
(
159
)
- ► szeptember ( 20 )
-
▼
2014
(
269
)
- ► szeptember ( 15 )
-
▼
február
(
37
)
- Februári kihívás - Vintage
- {Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Boldogság
- Februári kihívás - Francia manikűr
- Jeans Dean bevetésen
- Catrice krémes szemhéjfesték - teszt
- 100 kérdés: 31-40
- Februári kihívás - Ombre
- Horoszkóp kihívás- Ikrek
- Lakkoz! Fotózz! Posztolj! - Ételek
- Nyereményjáték a Glamour Everythingen!
- Februári kihívás - Nude
- 100 kérdés: 21-30
- NYC BIG BOLD szempillaspirál
- Egy hetem képekben!
- Februári kihívás - Masni
- Februári kihívás - Match OOTD
- Csillagjegyes kihívás - Bika
- GLNP - Éjjeli randevú
- Egy megkésett szülinapi ajándék
- Farsangi ihletadó
- Vichy Teint Idéal alapozó
- AVON ultra colour - Lip crayon Teszt!
- Februári kihívás - Cukorka
- Újabb szerzemények
- Manikűrvadászat - szülinapi különkiadás
- 100 kérdés: 11-20
- Horoszkóp kihívás - 1. Kos
- Raffaello torta
- Februári kihívás - Csók
- Februári kihívás - XOXO
- 100 kérdés: 1-10
- Könyvkihívás - Szent Johanna Gimi 2.
- Februári kihívás - Virágos
- Februári kihívás - Szíves köröm
- CC krém teszt
- Szerzemények
- Játék - eredményhírdetés
Üzemeltető: Blogger.