Februári kihívás - Virágos

Halihó lányok!


Ma következik a második alkotás, virágos kategóriában. Leszögezem, hogy nem szoktam virágos körmöket csinálni, legalább is nem emlékszem, hogy csináltam volna valaha. Éppen ezért egy nagyon kis egyszerű, visszafogott manikűrt készítettem.
Emellett pedig összevonom a kellemest a hasznossal, vagyis lakkteszttel is jövök. Legyen ez az első.
A manikűr alapja a Lovely Nude lakkjai közül a Nr.5 -ös. 



Szerintem az üvegét senkinek sem kell bemutatni, letisztult, pont jó. Az ecsete is a szokásos, közepesen vastag, egyenes, nem lekerekített végű. 
A színe pont illik a bőrömhöz, és az a plusz benne, hogy apró csillámokat tartalmaz. 
3 rétegben láthatjátok a körmeimen, de még így is átütnek kicsit a körömvégek. Ez mondjuk engem nem zavar, mert csak a vakus képeken látszik, a valóságban nem ilyen feltűnő. A száradása közepes, de mivel 3 rétegben kentem fel, elnézem neki. A tartóssága is jónak mondható, 3 napig viseltem és csak a vége kopott meg kissé. 
Tigris volt a segítőm ^^
Mint írtam, a virágom roppant egyszerű lett. Egy margarétát pingáltam a gyűrűsujjamra, aminek a közepe egy sárga strasszkő lett. Kicsit még hiányosnak éreztem, ezért a középső ujjamra kentem fel egy kis arany toppert. 


Használt lakkok:
Lovely Nude Nr.5
NYC Top of the Gold
Miss Sporty Nail Tip Whitener
Essence Show Your Feet in the jungle
sárga strasszkő

Utólag gondoltam, hogy a nude kihívásnak is beillene, de arra majd kitalálok valami mást.
Nézzétek meg a többiek alkotásait is!
puszi, Mesy

Megosztás:

11 megjegyzés

  1. Hűűűű, ez tök jól néz ki *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi de szerintem nem lett nagy szám :) lehettem volna kicsit kreatívabb is

      Törlés
  2. Gyönyörűséges! *.* A virág is nagyon jól sikerült, az az arany csillám is nagyot dob rajta, imádom! :)

    VálaszTörlés
  3. köszönöm szépen lányok :)

    VálaszTörlés
  4. nekem is meg van ez a lakk én is 3 rétegben használom! Virág nagyon szép! üdv. Snowdrop life

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm :) nagyon megszerettem ezt a lakkot :)

      Törlés
  5. Nagyon aranyos lett a virág!:)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!