100 kérdés: 1-10

Halihó lányok!

link
Arra gondoltunk, hogy mi is belekezdünk ebbe a kérdés-feleletbe és már szóltunk is Azrailnak, hogy ellopjuk tőle. Nézzétek meg az ő válaszait is, nekünk nagyon tetszettek! Azrail már pont befejezte.

1. Mik azok a dolgok amik motiválnak?

Detti: Hmm.. nehéz kérdés. Egy szóval nem is tudnék válaszolni rá. Talán a kitűzött célok. Ha valamit nagyon szeretnék azért mindent meg teszek, legalábbis igyekszem.

Mesy: Talán én motiválom saját magam azzal, hogy célokat tűzök ki magam elé. Most is van egy-két dolog, amire nagyon vágyom és próbálok tenni érte. De ugyanúgy motivál az is, hogy a környezetemben lévő emberek mit érnek el, mit visznek véghez, miben kell utolérnem őket.

2. Milyen telefonod van? Miért azt választottad?


Detti: Huawei Ascend Y200. Amikor megvettük, még nagyon tetszett. Sajnos rossz választás volt, nagyon megbántam. Több vele a baj, mint kellene.

Mesy: LG Optimus L7-es. Annak ellenére, hogy nagy kocka és semmi nőiesség sincs benne, imádom! Nagy a kijelzője, így tudok rajta olvasni, jó a kamerája és a belső tárhelye is. Majd veszek rá egy jó hátlapot, csak még nem találtam meg a tökéleteset.


3. Kik azok az emberek, akik az agyadra mennek, és miért?


Detti: A beképzelt embereket nem szeretem. Idegesítő amikor azt gondolják, nincs náluk jobb és szebb. Nincsenek tisztában a hibáikkal. Egyébként, rossz napjaimon mindenki az agyamra megy. Egy kedves szó miatt is tudok veszekedni.

Mesy: A túl lassú és túl megfontolt emberektől a falra tudok mászni. Amikor én mennék, csinálnám a dolgom, ők meg tunya csigasággal tesznek-vesznek előttem. Kiborító. 
A másik típus, akit ki nem állhatok, az a hülye p*csa. Tudjátok, aki az utcán tipegve stíröli a pasidat, aztán megvetően végigmér és elfordítja a fejét. De a legrosszabb, amikor ismerőse a pasidnak, és rajtad keresztülnézve csak neki köszön és csak vele dumál.
Na jó, nem is írom tovább, mert még véletlenül  felidegesítem magam. 



4. Milyen nyelven tanulsz? Miért pont ezt választottad?

Detti: Németül tanulok már általános iskola 4. osztály óta, angolul gimi 1. óta. Nem választottam, muszáj volt ezt tanulnom. Sajnos..

Mesy: Hmm, hát attól függ. 10 évig tanultam németet, de már nem nagyon megy. Aztán gimiben kezdtem az angolt, ebből tervben is van a nyelvvizsga a közeljövőben. Viszont nagyon érdekel a japán nyelv, amiből jó lenne legalább egy N3-as szintű nyelvvizsgát letenni. Ha az angol meglesz, mindenképpen erre fogok ráállni, a párommal együtt.



 5. Mi volt az oviban a jeled?

Detti: Perec :3

Mesy: Szőlő 



6. Mit gondolsz a prostituáltakról?

Detti: Az ő dolguk. Sajnálom, hogy erre kényszerülnek. Szerintem lenne más lehetőségük, de ők tudják mit csinálnak. 


Mesy: Ez egy tipikus megosztó kérdés, mert ha valaki ellenük van, akkor másvalaki biztos elkezdi védeni őket. Szerencsére nincsen velük semmilyen tapasztalatom, nincs ismerősöm sem. Nem tudom, hogy az ország más részein hogy megy ez az egész, de felénk főleg a kisebbségbe tartozó, alacsony iskolázottságú nők űzik az ősi mesterséget. 


7. Hány évesen vesztetted el az ártatlanságod?

Detti: :)


Mesy: Szerintem pont megfelelő időben, ahhoz hogy értékelni tudjam. Azt, hogy a megfelelő emberrel e, inkább megtartom magamnak.


8. Hány évesen voltál először szerelmes? (nem plátói) 

Detti: 16


Mesy: 17 évesen


9. Mit gondolsz, hol tartasz 10 év múlva?

Detti: Remélem lesz egy biztos állásom és már legalább egy gyerekem.

Mesy: Nem ott, ahol most. Addigra már lesz legalább két gyerekem, saját házam. Valószínűleg már az Msc képzéssel is végeztem és azzal foglalkozom, amivel szeretnék. Megeshet, hogy külföldön. 



10. Melyiket választanád? Karrier vagy család? Miért?

Detti: Kor függő. Előbb a karrierbe szeretnék bele kezdeni, én még várhatok a családdal 18 évesen szerintem.

Mesy: 70% család, 30% karrier. Nem vallom a mostani, trendi nézetet, miszerint a nőknek karriert kell befutniuk, majd 40 évesen rádöbbenni, hogy talán kellene egy férj és egy gyerek. Na jó, ez így kicsit durván van megfogalmazva, de én ezt érzem. Miért kéne minden nőnek megtapasztalni a "szingli, karrierista, független nő vagyok és ez így jó nekem" időszakot? Én egyáltalán nem vágyom erre. Szerintem férj és gyerekek mellett is lehet sikeres valaki, csak jó szervezés kérdése az egész.


Ha tetszik nektek ti kezdjétek el :)

Puszi Mesy és Detti :)

Megosztás:

2 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!