Díjat kaptunk!

Halihó lányok!

Nagy meglepetésünkre tegnap kaptunk egy üzenetet Facebookon Lizától. Megkaptuk tőle az első Liebster Award-unkat, aminek nagyon -nagyon örülünk. Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy valaki megajándékoz bennünket. Tudjuk, hogy sokaknak már a könyökükön jön ki, de nekünk még ez az első díjunk és ez a díj egyben a visszacsatolása annak, hogy nem hiába kezdtük el megosztani a gondolatainkat és az életünk egy részét veletek. 
Mindig jól esik az embernek a figyelem és a törődés, még ha ez csak egy virtuális közösségben zajlik is. 

A szabályok, ahogy mi megkaptuk:
1. Írj magadról 11 dolgot
2. Válaszolj 11 kérdésre
3. Tegyél fel 11 kérdést
4. Küldd tovább 11 embernek
Mivel mi ketten vagyunk, ezért az első két pontra külön fogunk válaszolni, a másik kettőt pedig közösen döntjük el. 

11 dolog rólam (Mesy):
1. Nagyon erős arachnofóbiám van.
2. Óvodás és kisiskolás koromban rengeteg rajzversenyt nyertem.
3. 3 évig balettoztam, de jártam néptáncra és hip-hop-ra is.
4. Balkezes vagyok.
5. Van egy másfél éves cicám, akit Kittinek hívnak. Ő egy igazi hercegnő.
6. Még nem vagyok 25, de már vannak ősz hajszálaim.
7. A vőlegényem március 15-én kérte meg a kezemet.
8. Kedvenc édességem a marcipán.
9. Cipőmániás vagyok, főleg a magassarkúakat szeretem.
10. Én vagyok a családban a legalacsonyabb.
11. Álmom, hogy eljussak Japánba.

11 dolog rólam(Detti):
1. Imádom az állatokat. Van egy cicám (Tigris) és bármilyen állattal megtudok barátkozni fél percen belül.
2. Hobbim a rajzolás, szerintem egész ügyes vagyok benne.
3. Egyik nagy álmom, hogy világ körüli útra megyek.
4. Másik nagy álmom, hogy nyitok egy sütizőt és örökké csak sütni, meg sütni fogok.
5. Szeretnék érettségi után Debrecenbe költözni és ott elkezdeni az életemet.
6. Két kezes vagyok. Bal kézzel írok, de minden mást jobb kézzel csinálok.
7. Film és sorozat függő vagyok. Újabban már a könyveket is falom.
8. Kiskoromban az volt a rémálmom, hogy egy buszban fekve zuhanok a semmibe.
9. Utálom az embereket és ez tény. Antiszociális vagyok. Az állatokkal jobban megértem magam.
10. Magammal szemben vagyok a legkritikusabb.
11. Ha ideges vagyok felemelem a hangom, de nagyon. 

Liza kérdései:
1. Van olyan beceneved, amit csak néhány ember ismer?
Mesy: Van, de szerintem mindenkinek van. Anya kiskoromban Manónak hívott, szerencsére már nem :) A párom Bojsónak hív, de az titok, hogy miért. 
Detti: Igen van. Nővérem párja nevezett el Teddynek (Mr.Been macija) azóta a család így hív.

2. Hány naponta fested a körmöd?
Mesy: Általában 3-4 naponta. De volt már, hogy csak 1 napot volt egy manikűr a körmömön. 
Detti: 3 naponta muszáj lemosnom, mert addigra lekoptatom. 

3. Mi volt a kedvenc nyaralásod?
Mesy: Sajnos nem nagyon járunk nyaralni, vagy időnk nincs, vagy a költségek túl magasak, ezért főleg 1-2 napos kirándulásokra megyünk. De még általánosban voltunk egy hetet a Dunakanyarban, az nagyon jó volt. 
Detti: Tavaly a Tisza-tónál töltöttünk egy hetet a legjobb barátnőmmel, az a nyár volt eddig a legjobb. :)

4. Van példaképed? Ki az?
Mesy: Nincs kifejezett példaképem, de sok embert nagyon tisztelek a munkássága miatt, vannak köztük zenészek, rendezők, írók, divattervezők. Nagyon inspirálóak tudnak lenni az "átlagemberek" is. Nem a személy a lényeg, hanem a cselekedet és az akarat.
Detti: Nekem sincs igazán példaképem, sok ügyes és tehetséges ember létezik. Nem találtam még meg azt, akit ki tudnék emelni a többi közül.

5. Mi az, amit semmi pénzért nem tennél meg?
Mesy: Több dolog is van, de soha semmi pénzért nem csalnám meg a páromat. Inkább fognék meg egy pókot :)
Detti: Soha nem ennék kukacokat vagy bármi más mozgó még élő állatot. Undorítónak találom.

6. Mi a kedvenc manikűröd a saját blogodról?
Mesy: Az első GLNP-s alkotásom, az Audrey Hepburn ihlette körmök


Detti:
Régóta ez az egyik legaranyosabb mani a körmömön. Imádtam! :)


7. Mi a kedvenc manikűröd valaki más blogjáról?
Mesy: Hűű, ez fogós kérdés. A mostani nagy kedvencem Anca Egyiptom ihlette körmei. Valami fantasztikus lett.

Detti: Ma találtam egy csodás manit, nekem nagyon tetszik, a téli időt hozza elő nekem ez a norvég mintás köröm. The Nailasaurus-on láttam.


8. Hogy szeretnéd hívni a gyerekeidet?
Mesy: A párommal mind a ketten favorizáljuk a magyar neveket, semmi Dzsenifer és Kiara. A lányunkat Aisának fogják hívni. Mindenki furcsának találja, pedig ez egy ősi magyar név, ráadásul bejegyzett. A fiúnéven sokat gondolkodtunk, még nincs eldöntve, de nagyon tetszik nekünk a Tege.
Detti: Nem igazán gondolkodtam még ezen, szerintem ez a kérdés nekem még korai. Lesz időm eldönteni később.

9. Mi a kedvenc sütid?
Mesy: Mindegyik :) Na jó, nagy favoritom a mézes krémes és a mákos bejgli, de mostanában a kedvencem a túrós-gyümölcsös morzsasüti.
Detti: A kedvenc kedvenc az Mesy Tofiffee sütije, ami kosárkából lett átalakítva óriás pitévé. Imádom azt a sütit csoki és karamell, nyamm.

10. Szerinted melyik a tökéletes csillámos, vagy valamilyen fedőlakk?
Mesy: Volt egy NYC-os barackos csillámos fedőlakkom, amit már kivontak. Azt nagyon szerettem. De imádom a matt fedőlakkomat is.
Detti: A Matt a legjobb, nem kell más. Na jó nem, szeretem a csillámost is de akkor már vmi színes legyen. Az Essence csillámos lakkjait nagyon szeretem.

11. Mész a glamour-napokon vásárolni? :D
Mesy: Nem hiszem, még az újságot sem vettem meg.
Detti: Nem megyek szerintem.

A kérdéseink:
1. Melyik a kedvenc körömlakkod?
2. Ki a kedvenc bloggered?
3. Milyen színű a szemed?
4. Milyen zenét hallgatsz most/mostanában?
5. Tudsz főzni?
6. Mit olvasol most/olvastál utoljára?
7. Mi a kedvenc sminkmárkád?
8. Miben szoktál aludni?
9. Van magazin előfizetésed?
10. Van valami érdekes hobbid (nem megszokott, hétköznapi)?
11. Mi a háttérképed a gépeden?

A díjazott bloggerek:

Természetes nem sorrendben vannak. Sokkal több bloggert fel tudtunk volna sorolni, nem szívesen hagytunk ki senkit sem.
Úgy gondoltuk, hogy nem küldjük vissza annak, akitől kaptuk, mert akkor ez így csak egy ördögi kör lenne.
Még egyszer nagyon köszönjük Lizának, hogy ránk gondolt és megajándékozott minket ezzel a díjjal.

puszi, Mesy és Detti :)

Megosztás:

7 megjegyzés

  1. Jesszusom ,de aranyosak vagytok!! Nagyon szépen köszönöm, jól indul a hetem! <3 Köszönöm szépen ^^ Nemsokára kitöltöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Nagyon szeretjük a blogodat :)

      Törlés
  2. Gratulálok lányok! És nagyon köszönöm !!!! :* Én szerdára kitöltöm :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi szépen!!! :)
    Ki is töltöttem:
    http://glitterfingersss.blogspot.hu/2013/10/dijat-kaptam-testverkodextol.html

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm, olyan aranyosak vagytok, hogy gondoltatok rám is :) Bocsi, hogy ilyen sokára reagáltam rá :S

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!