AVON Color Trend korrektor vs. NYC korrektor

Sziasztok lányok!

Minden fiatal lány, nő használ valamilyen krémet port, ami elfedi a bőrhibákat. Vannak olyanok akik az alapozót vagy éppen a púdert szeretik, vannak akik a BB illetve CC krémeket vagy éppen mindent használnak. Én az a fajta vagyok aki inkább korrektort használ. Néha szoktam alapozót is használni, de általában a korrektor jellemző rám. Szemem alatti karikákra és a pattanások miatti piros foltokra szoktam használni. 
A NYC-s már egy kicsit kopott (elnézést de már régi) XD

Eddig a NYC Coversticks korrektorát használtam. Nagyon szerettem, nagyjából elfedte a foltokat és a karikát, de azért nem tartott egész napon át. 
Pár hete elfogyott a NYC-os és arra gondoltam, hogy kipróbálok egy újat. Addig addig gondolkodtam, hogy úgy döntöttem az avonból veszek egyet. Két fajtát lehetett kapni, ezt a Color Trendeset és egy másikat a Clearskintől. Barátnőm azt mondta, hogy ő azt kipróbálta és fura illata volt. Gondoltam, akkor én meg kipróbálom a másikat és milyen jól tettem. Ez az új korrektor sokkal jobbnak bizonyult addig, tovább bírja és úgy látom jobban is fed. De ti is mindjárt látni fogjátok.
Az államon van egy pati utáni folt azon fogom bemutatni, hogy mennyire jól fed az egyik és mennyire a másik termék. (Még van annyi az NYC-ben, hogy be tudjam mutatni)
A problémák elkerülése végett, vakus képek fognak készülni ezért elnézést kérek de már beborult az idő.
















Szerintem látszik a különbség a vaku ellenére is, Próbáltam minél élesebb képet csinálni. Öszeségében nagyon megvagyok elégedve az új korrektorommal. Ajánlom mindenkinek, kb 500-600 ft volt, de ennyit simán megér.
Remélem tetszett! Puszi Detti :)

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!