TESZT° REALASH - Szempilla növesztő 1. hónapos jelentés

Halihó lányok!



Már egy hónapja használom a REALASH szempilla növesztő szerét és most elmesélem nektek, milyen tapasztalataim vannak vele kapcsolatban ennyi idő után. Az előző bejegyzést itt nézhetitek meg, ha a kezdeti állapotot szeretnétek látni: realash



Igazából szinte csak pozitívumokat tudok mondani a termékről. Az elején volt egy kis problémám vele, a legelső alkalommal szerintem túl sokat tettem fel a szemhéjamra és így az egész teljesen bevörösödött és kicsit megduzzadt. Meg is ijedtem egyből, hogy én allergiás vagyok rá, na nem lesznek szép pilláim. Két-három nap után szerencsére elmúlt a duzzanat és utána újra próbálkoztam vele. Sokkal kevesebbet tettem fel a szemhéjamra és így már nem volt ilyen problémám vele, nem irritálta úgy a szemem. Nem használtam minden nap, csak kétnaponta, mert így valahogy jobban bírtam az egészet.
Ezután a kis bakim után elmondhatom, hogy tökéletesen hozza azt, amit elvártam illetve reméltem tőle. Nem biztos, hogy a képeken látszani fog, hiszen nem nagy még a változás, de sokkal több baba szempillám nőtt, mint azelőtt. Sőt most rendesen észre veszem, ha egy kis szempilla előbukkan. Sűrűbb és picit talán hosszabb is lett, mint azelőtt.

Készítettem egy szempillaspirálos változatot is, itt jobban látszik a hosszúsága szerintem. 

Csodás ez a szer, biztos hogy végig fogom használni a három hónapot és remélem ennyire jó véleménnyel leszek róla a végén is. Remélem tetszett a bejegyzés, két hónap múlva jelentkezem a záró bejegyzéssel és elmondom a végső véleményemet.

Detti

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. Nálam is remekül működött ez a kis kence :) Én már csak heti egyszer használom, de ugyanúgy megmaradtak a hosszabb, dúsabb pilláim, mint mikor heti kétszer kenegettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is tervezem hogy kevesebbet kenem mert így már kezd nehéz lenni, de örülök akkor, hogy megmaradnak ugyan úgy a hosszúságok. :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!