SZEMÉLYES° Xmas Challenge - 16. Mézeskalács, kekszek, zserbók és a többiek

Halihó lányok!


Itt az újabb tag bejegyzés, ma a sütikről fogunk írni.

Most ezt a bejegyzést együtt fogjuk megírni, hiszen sok mást nem tudunk leírni. Együtt karácsonyozunk minden évben. :D
Minden sütit együtt szoktunk Anyával készíteni, mindig van mézeskalács, minden évben új receptet próbálunk, keressük az igazit. Detti ha nem ér haza időben, lemarad a nagy sütizésről.
Az már biztos, hogy sajtos perec és mézeskalács lesz, ugyanis már elkészült. A napokban sütünk bejglit is, az mindig kötelező eleme a karácsonynak. 
Szerencsére már elterveztük, hogy mit készítünk majd: 
Aprósüteménynek lesz gesztenyés rúd és kosárka, amik ugyan pepecselősek,de megéri dolgozni vele, hiszen isteni finomak.
Minden évben sütünk egy tortát is, régen ez mindig diótorta volt, de az utóbbi két-három évben áttértünk a narancstortára. Idén is az lesz. 
És még egy Lajcsi szelet készül majd, ami a tálcás, felvágós sütemény lesz.
Zserbót nem mindig szoktunk csinálni, most lehet, hogy ki is marad, szülinapomkor viszont volt.
Nem nagyon szeretnénk túlzásba vinni, és keveset sem akarunk csinálni, szerintem pont eltaláltuk az arany középutat, hiszen elég sokan leszünk, ennyi bőven el fog fogyni.

Nálatok milyen sütemények készülnek majd?

Mesy és Detti

2 megjegyzés:

  1. Hű, nem aprózzátok el a dolgot, jó sok finomságot készítetek :) Én mondjuk a klasszikus karácsonyi sütik felét nem szeretem, szóval minden évben újítok valamennyit, idén pl. angolos sütiket készítek - gyümölcskosárkát (mincemeat pie), gyümölcskenyeret Nigella módra, de azért mézeskalács is lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe azok is szuperül hangzanak, biztos finomak voltak :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!