Könyvkihívás - Leiner Laura: Szent Johanna gimi

Halihó lányok!


Elérkeztünk a kihívás utolsó fordulójához. Személy szerint nagyon élveztem, volt amit jobban és volt amit kevésbe szerettem, de próbáltam beleadni mindent az alkotásokba.
Az utolsó próbatétel a híres tiniregény sorozat volt, amit nem olvastam. Sokat hallottam róla, húgom olvasta az első két részt, de engem valahogy elkerült. Próbáltam utánaolvasni, a főbb motívumait kikutatni, de ez az út nem vezetett eredményre. Végül a borítókat vettem alapul, azokról csentem el néhány mintát és színt.
Rengeteg sok lakkot használtam hozzá, ezért nem is készítettem róla fotót, remélem nem nehezteltek rám ezért. Az első három és az ötödik és hatodik kötet borítóját hívtam múzsánk, leplezve a hiányosságomat. 

Szerintem egész jó lett, bár a kisujjamon lévő sapkás-szemüveges koponya elég bénára sikerült. 


Főhősnőnk nagy szerelmének is jutott hely a kis manikűrömben, remélem eléggé olvasható lett.


Tehát, a végére ért ez a rövidke, de annál több izgalmat felmutató kihívás. Örülök, hogy ennek a kreatív csapatnak a tagja lehettem, reménykedem a későbbi együtt-alkotásban is.
A többiek:

puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. A kedvenceim közé tartozik az SzJG, szerintem nagyon jó lett a körmöd*-*
    Csontváz Carlos is tök jó lett!:))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! :) Amíg csináltam, megfordult a fejemben, hogy elolvasom :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett, visszajöttek az emlékek, újra. Ha belegondolok, vakmerőség volt a matek érettségi előtt néhány héttel belekezdeni, de jó volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább egy kicsit elvonta a figyelmedet a stresszes tanulásról :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!