TESZT° Avon Naturals Rózsa víz

Halihó lányok!


Még tavaly nyár végén vettem, pusztán kíváncsiságból egy másik arclemosóval együtt. Akkor használgattam, aztán egy ideig nem és most nemrég újra elővettem. 

A leírása alapján rózsa illattal dúsított tisztító víz, mely csökkenti a bőr olajos tapintását és felfrissíti és hidratálja azt. 
Reggelente használom, az arckrém felvitele előtt törlöm át vele az arcom és melegebb időben, mondjuk nyáron napközben, amikor zsírosabbnak, piszkosnak érzem a bőrömet. Érezhetően frissebb és tisztább lesz tőle a bőröm, nem hagy feszülő utóérzetet, nem szárít. Különösebb hidratáló hatást nem tapasztaltam, bár mint írtam, nem is szárítja a bőröm. Sminklemosásra még nem próbáltam, de olvastam, hogy valakinek arra is bevált. Alkoholmentes, ami nagy pozitívum. 


És valóban rózsaillatú! Na de nem az a mű, "érződik rajta, hogy soha nem látott igazi virágot" illat, hanem az a kicsit púderes, finom, kellemes aroma. Emlékszem, régen volt a nagymamámnak egy kis faragott fa fiolája, amiben rózsaolaj volt. Pontosan ugyanilyen volt az illata. De egyébként az üvegben szagolva másabb, mint amikor áttörlöm vele az arcomat. Az illat még jó negyed óráig érződik, aztán eltűnik, vagy csak én szokok hozzá addigra, nem tudom. 
Kicsike, aranyos üvege van, ami 150 ml-es. Egészen sokáig elég lesz, mert egyszerre csak keveset használok belőle. Már beépült a napi rutinomba, és meg vagyok vele elégedve. Teljesíti, amit ígér, nem tud se többet, se kevesebbet. Az, hogy újraveszem e attól függ, hogy elérhető lesz e.
Ha jól tudom, most még kapható, 800-900 Ft körüli áron.  

Szeretitek az arctisztító vizeket? 

Mesy

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. Olyan kis aranyos ez a rózsavíz! Én is szemeztem már vele, de valahogy mindig lebeszéltem magam róla. Legközelebb viszont, hála neked, lehetséges, hogy beszerzem. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is aranyos :) A mostani újságban úgy láttam, hogy megint akciós. Ha beszerzed, kíváncsi leszek a véleményedre :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!