TESZT°- REALASH szempillanövelő utolsó jelentés
Halihó lányok!
Már régóta esedékes ez a bejegyzés, ugyanis már letelt a három hónap, amit a szempillanövesztő szernek adni kell, hogy teljesen kifejtse a hatását. Már hónap elején megszerettem volna írni a véleményemet, de egyszerűen nem volt rá alkalmam. Nem baj, addig is összeszedhettem a gondolataimat a termékkel kapcsolatban.
Különösebben nem változott meg a véleményem, még mindig szeretem és egy nagyon hatásos terméknek tartom. Viszont arra jöttem rá a használata során, hogy az én szemhéjam nem bírja sokáig a mindennapi használatot, ezért egy-két hét után át kellett térnem a 2-3 napos alkalmazásra. Hiába próbáltam többször is minden nap használni, nehéznek találtam és néha még zavarónak is, de így hogy nem alkalmaztam minden nap sokkal jobb érzés volt a szememnek.
A másik észrevételem, hogy nekem nem nőtt hosszabbra a szempillám az első másfél hónap után, inkább csak sűrűsödött és gyorsabban jöttek a babapillák. Ennek lehet oka a ritkább használat, vagy esetleg az is, hogy nekem már alapból hosszú pilláim voltak. Nem is nagyon lett volna szükség hosszabbakra, így is zavar néha a napszemüveg :D
Az viszont tökéletesen igaz, hogy sűrűbb és erősebb is lett. Vastagabbnak látom és nem hullanak ki olyan könnyen egy szemdörgöléstől. Nagyon pozitív élményem van róla tényleg csak ajánlani tudom azoknak, akiknek gyenge, rövid esetleg ritkás a szempillája, mert teljesen újjáéled tőle a szem. Sajnos ez a hatás csökken ahogy befejezzük a használatát, de ez logikus, hiszen nincs ami tovább táplálja a pilláinkat. A fenti képeken láthatjátok a jelenlegi eredményt, az első hónapos és a kezdeti állapotot pedig a linkeken nézhetitek meg. :)
Remélem tetszett a bejegyzés, lehet hogy még fogtok hallani erről a termékről!
Detti
Remélem tetszett a bejegyzés, lehet hogy még fogtok hallani erről a termékről!
Detti
0 megjegyzés
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!