KÖRÖM° Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Virágok

Halihó lányok!


Gőzerővel halad az LFP csapat, mára egy nagyon közkedvelt témát adott meg nekünk Noémi, virágos manikűrt kellett alkotnunk. Lássunk is hozzá!

Mesy
Ahhoz képest, hogy nem igazán szoktam virágos manikűrt alkotni,mégis található néhánya blogon. Ez pedig a kihívásoknak köszönhető. Nem vagyok virágos alkat, ez ilyen egyszerű. Persze, szeretem a virágokat, van is kedvencem, de valahogy magamon nem látom annyira szépnek, odaillőnek. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem teszek meg mindent azért, hogy szépen sikerüljön. 
Úgy gondoltam, ez a mai legyen egy kicsit másabb.
Még nem is meséltem, de én nyertem meg Manna karácsonyi nyereményjátékát. Valahogy az ünnepi készülődésben ez kimaradt. Innen is köszönöm szépen Manna! 
Szóval, a csomagban lapult egy ív körömmatrica, nagyon édes virágos-madárkás mintával. Úgy döntöttem, itt a megfelelő alkalom ahhoz, hogy felavassam. Választottam hozzá egy élénk lakkot és még egy csillámosat is. 
Nagyon kis egyszerű, mégis látványos lett szerintem. Egész jó móka ez a matricázás, bár az elsővel kicsit pepecselnem kellett.



Felhasznált lakkok:
Rimmel Nail nurse Nail base&Top coat
Essence Colour&Go - off to miami!
Golden Rose Jolly Jewels 103
BPS Virágos vizes matrica

Detti
Szeretek virágos manikűröket alkotni láthattatok is párat a blogon, de most megpróbáltm egy kicsit másfajta virágot választani, nem a megszokott rózsát vagy ahhoz hasonlót. Először matricába, nyomdába gondolkodtam, de végül én festegettem ecsettel a körmeimre. Végül a pipacs mellett döntöttem, amit egy fehér alapra festettem föl. Tudom a körömágyam szörnyű, de egyszerűen nem tudom meggyógyítani :S


Felhasznált lakkok:
Lovely - matt white
Avon nailwear pro+ -orange sun
Flormar nail enamel - 313 black minimalism


Mesy és Detti

Megosztás:

7 megjegyzés

  1. Nagyon szuper lett mindkettőtök alkotása! :)

    VálaszTörlés
  2. Szuperek lettek! Mesy: Nagyon jó választás volt ez az alapszín, tök jó tavaszias, és a Mannától kapott matricák is cukik :) Szerintem az egész körmös matricákkal kicsit nehezebb boldogulni mint a kisebbekkel, de a tiéd nagyon jó lett!

    Detti: Jól sikerültek a kis pipacsok, én is szeretem őket, anyukám kedvenc virágai :)

    VálaszTörlés
  3. Mind a kettő szèp lett : ) a pipacsok kifejezetten tetszenek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon édes ez a madárkás minta :) Igazi tavaszi mani

    A pipacsos pedig baromi jó lett, de én elfogult vagyok mert imádom a pipacsokat :D

    VálaszTörlés
  5. Jók lettek a manik, lányok!
    Mesy, tökéletes színek, lakkok!
    Detti, a hasonló pipacsos manikat én is nagyon szeretem. Már egyszer én is próbálkoztam hasonlóval, de szerintem nem az volt az utolsó pipacsos manim. :)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!