FINOM° Marcipános keksz
Halihó lányok!
Szeretek sütni, sőt még jobban szeretek új recepteket kipróbálni. Ez a mai keksz is ilyen. Bár, a receptfüzet, amiben találtam már megvan egy ideje, és néhány finomságot már ki is próbáltam belőle, de ez a keksz elkerülte a figyelmet. Eddig.
Az egész úgy kezdődött, hogy a Tescoban vásárolva a leárazott termékek között találtam egy darab natúr marcipánmasszát. Úgy voltam vele, hogy megveszem, aztán majd lesz belőle valami. Aztán amikor Norbi hazajött, gondoltam, sütni kellene valami olyat, amiből tud magával vinni. Így fellapoztam a receptkönyveket-és füzeteket és kikötöttem ennél a keksznél. Nem tűnt nehéznek, bár azért akadtak vele kisebb gondjaim.
Kicsit módosítottam is rajta,ugyanis nem volt itthon pisztáciám és őszintén, nem is nagyon akartam egy kisebb vagyont kiadni 10 dkg pisztáciára. Persze, imádom a csonthéjasokat, de akkor is drágállom egy kicsit az árukat.
Valóban keksz, ahogy a neve is utal rá, mert kissé kemény, de tea vagy kakaó mellé tökéletes. A marcipáníz nem tömény, nem hangsúlyos, csak egyfajta selymes utóíz, így azok is nyugodtan megkóstolhatják, akik amúgy nem szeretik a marcipánt. Norbi is pontosan így van vele, de ez a keksz ízlett neki.
Marcipános keksz
Hozzávalók:
- a marcipános tésztához:
- 7-8 dkg marcipánmassza(natúr vagy zöld)
- 12,5 dkg margarin
- csipet só
- 5 dkg porcukor
- 2 csepp mandulaaroma
- 1 tojás
- 28 dkg liszt
- vaníliás tésztához:
- 12,5 dkg margarin
- 7-8 dkg porcukor
- néhány csepp vaníliaaroma
- csipet só
- 1 tojás
- 28 dkg finomliszt
Elkészítése: A marcipánmasszát lereszeljük, majd simára keverjük a margarinnal. A sót, porcukrot, mandulaaromát és a tojást hozzáadjuk, végül a lisztet is belekeverjük. Fóliába csomagolva 2 órára hűtőbe tesszük.
A vaníliás tésztához a margarint habosra keverjük a porcukorral, hozzáadjuk a sót, a tojást és a vaníliát, végül belekeverjük a lisztet is. Fóliába csomagolva 2 órán át pihentetjük a hűtőben.
A 2 óra leteltével mindkét tésztát elfelezzük, a vaníliásat lisztezett gyúródeszkán kb. 25x20 cm-es téglalappá nyújtjuk. Az ugyanekkorára nyújtott marcipános tésztát ráfektetjük és szorosan feltekerjük. A maradék tésztából ugyanígy még egy tekercset formálunk. Alufóliába csomagolva 1 órára mélyhűtőbe rakjuk.
Az 1 óra leteltével 0,5 cm vastagon fölszeleteljük, sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk, és előmelegített sütőben, 150-160°-on megsütjük.
Kicsit hosszadalmas az elkészítése a sok pihentetés miatt, de ha reggel összeállítjuk, akkor ebéd utánra elkészül. Kellemes, nem tömény, roppanós, de nem törik bele az ember foga. Máskor is el fogom készíteni és nektek is ajánlom.
Mesy
2 megjegyzés
Nagyon jól hangzik, és ráadásul jól is mutat. Régebben volt egy ugyan ilyen kakaós- vaníliás keksz receptünk. Lehet elő is keresem. :)
VálaszTörlésSzerintem az a kakaósat én is ismerem :)
TörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!