Lakozz! Fotózz! Posztolj! - Ékszerek

Halihó lányok!


Ismét jelentkeztünk a Bella által kreált újabb körmös kihívásra. A mostani forduló házigazdája Iluss, a Fiatalos blog írója. Aki még nem ismeri, kukkantson be hozzá, biztosan fog magának érdekességet találni, hiszen Iluss sokféle témában ír.
Szóval a mostani téma az ékszerek volt. A kikötés csak annyi volt, hogy köveket kell használni a manikűr elkészítéséhez.  
Mesy
Szerintem eddig még nem mutattam a blogon A gyűrűmet, hát ennek is eljött a ideje. Majd egy másik alkalommal elmesélem, hogy miért is ilyen, nem akarok most ezzel untatni senkit sem. 
Szóval a sorozatos körömletörésem következtében megint aprók a körmeim, így nem is mutatnak olyan szépen rajta a kövecskék. Próbáltam a jegygyűrűmből ihletet nyerni, így kék és fehér köveket használtam, stílusosan a gyűrűs ujjamra. Ezek nude alapra kerültek. A többi körmömet pasztell kékre festettem, s a tövébe raktam egy-egy kék követ. Tudom, tudom, nem lett csilli-villi, de nekem tetszik. Egyszerű és szép, mint a gyűrűm.



Detti
Én először ugyan olyan körmöt terveztem, mint Mesy pedig ne is beszéltük meg. Amikor megláttam milyen lett a mani, elkezdtem gondolkodni, hogy milyen is legyen akkor. Végül az egyik nyakláncom mellett döntöttem. Ezt a nyakláncot az egyik barátnőmtől kaptam ajándékba pár éve és azóta is nagyon szeretem. Szóval vissza térve a körmömre, még mindig nem olyan amilyet terveztem. A fejemben kitaláltam, hogy a nyakláncom segítségével készítek alternatív nyomdát a körmeimre. Meg is próbáltam, de csak nem akart sikerülni. Nem tudom hogy miért, de majd máskor kifogom próbálni megint. Végül a szív alakú mintát alkottam meg a széléről. Kövekkel készítettem, ahogy a feladat kérte. Aranyszínű pár körmöm, mert ilyen a nyaklánc színe is és két körmöm pedig fekete színű lett, hogy jobban látszódjon a minta. 




Nézzétek meg a többiek alkotásait is:


puszi, Mesy és Detti :)

Megosztás:

13 megjegyzés

  1. Szuper lett mind a kettőtök manija :)

    VálaszTörlés
  2. Mindkettő nagyon szép lett lányok! :))

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de nagyon szép mind a kettő! *.* Ügyesek vagytok, Csajok ! :)

    VálaszTörlés
  4. Mindkettőtöké nagyon tetszik!:))

    VálaszTörlés
  5. Szépek lettek! :))

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük szépen lányok a kedves szavakat :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik mindkettőtöké, szuper manikűrök, ügyesek vagytok :)

    VálaszTörlés
  8. Hűha, mindkettő meseszép lett *-*

    VálaszTörlés
  9. Köszönjük szépen csajok ^^

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok! ügyesek vagytok! nagyon szép munkák! puszi :)

    VálaszTörlés
  11. egyik szebb mint a másik.... :) szuper az arany és afekete párisítás :)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!