100 kérdés: 41-50
Halihó lányok!
Régen volt már 100 kérdés a blogon, úgy gondoltuk ma folytatjuk a kérdéssort.
41. Van párod? Ha igen, meséld el hogy jöttetek össze.
Detti: Igen van, lassan fél éve, hogy összejöttünk. Október 12.én a szalagavatóm napján ismertem meg. Ez egy elég vicces sztori. Szóval az úgy volt, hogy barátnőm eljegyzését is ezen a napon ünnepeltük. Ő és a párja kibéreltek egy helyet és oda hívtak meg engem is és egy másik barátnőmet. Szóval két barátnőm külön külön a párjával, én és egy halom idegen. Így indult az este. Ebből másfél óra múlva az lett, hogy egyik barátnőm eltűnt a barátjával, másik barátnőm pedig annyira ünnepelt, hogy haza kellett vinni. Szóval ott maradtam egyedül. Akkor jött oda hozzám két fiú, hogy még se maradjak már egyedül a szalagavatómon. Hát a két fiú közül az egyik volt Gergő :)
Mesy: Van, már több, mint 4 éve vagyunk együtt, 1 éve pedig az eljegyzés is megtörtént. Elég hosszú történetünk van, ugyanis már lassan 10 éve ismerjük egymást. Ugyanabba a kocsmába jártunk, ott ismerkedtünk meg, jóban voltunk, de sosem jöttünk össze. Aztán amikor fősulis voltam, rám írt IWIW-en, hogy mizu és találkozhatnánk valamikor. Nagy meglepetésre kiderült, hogy egy suliba járunk, holott mindketten úgy tudtuk, hogy nem. Találkozgattunk, egyre többet, aztán az első talink után 2-2,5 hónappal "hivatalossá" vált hogy együtt vagyunk. Röviden és tömören ennyi a történetünk.
Detti: Sok kis romantikus pillanat volt már, de olyan igazi nagy, kiemelkedő még nem. Nem volt még olyan alkalom.
Mesy: Ezen még soha nem gondolkodtam. Szerintem a lánykérés volt az. Amúgy egyikünk sem túl romantikus alkat, így nincs sok nagy rózsacsokros, gyertyafényes vacsorás emlékünk.
Detti: Attól függ. Az érdekes mozgatós sportokat szívesen kipróbálnám. De futni egyáltalán nem szeretek és meccset se nézek a TV-ben.
Mesy: Összességében szeretem. Művelni inkább, mint TV-ben nézni. Bár élőben teljesen más egy meccs, mint a képernyőn. Nemrég kezdtem el újra futni egy barátnőmmel, eddig még élvezzük, remélem még sokáig. :)
44. Írj 20 nem általános dolgot magadról
Detti:
1. Válogatós vagyok ételek terén. Nagyon sok mindent nem eszek meg.
2. Ateista vagyok.
3. Minden elektromos kütyü tönkre megy a kezemben. Már a harmadig telefont fogyasztom két éven belül
4. Minden növény meghal a szobámban, még egy kaktuszt is megöltem.
5. Kezdek parfüm függővé váli. Már van 2 parfümöm és 3 testpermetem, de még szeretnék egy testpermetet és két parfümöt.
6. Eredetileg göndör a hajam. Azt mondják jól áll, de nem tudom elviselni, csak ha hajsütővassal van megcsinálva. Inkább kiegyenesítem.
7. Nagyon nagyon allergiás vagyok, ami leginkább este jön ki rajtam. Tüsszögök, köhögök, bedugul az orrom.
8. Imádok enni, de utána sokszor bűntudatom van.
9. Vérszegény és vashiányos vagyok. De nem foglalkozom vele.
10. Nyáron elvégeztem egy 30 napos torna gyakorlatot, ami tényleg segített. Szerintem újra megcsinálom.
11. Sorozat függő vagyok vagy inkább voltam. Az utóbbi időben nemvolt rá időm és teljesen le vagyok maradva.
12. Nem tartunk Valentin napot, helyette Batmant nézünk és sült krumplit eszünk :D
13.Imádom a fura filmeket, könyveket, amiken gondolkodni kell, hogy megértsük.
14. Szeretem a művészetet, főként a fotó és festőművészeket. Ha felköltözöm Pestre biztos sok kiállítást megfogok nézni.
15. Előzőhöz tartozik, hogy kedvenc festőm William Turner
16. Kedvenc színészem Johnny Depp
17. Össze vissza esek mindig, egyszer előre estem a lépcsőn is, de mégsem tört még el semmim
18. Utálok veszekedni ezért inkább mindent magamban tartok
19. Nem vagyok nagy discoba járó, inkább kisebb társasággal kocsmába, házibuliba megyek szívesen
20. Nem iszok kólát
Mesy: Már olyan sok hasonlót írtam, hogy lehet lesz néhány ismétlés köztük, ezért előre is bocsánat.
1. Balkezes vagyok, de jobb kézzel eszek és egerezek. Minden mást ballal végzek.
2. Általánosban nagyon aktív gyerek voltam, énekkaros voltam, jártam rajz-és fazekas szakkörre, edzésre és táncra is.
3. Folyamatos késztetést érzek arra, hogy rúzst vegyek magamnak, pedig van már néhány és nem is használom ki őket. Sajnos.
4. Hagyományt teremtettünk a párommal: minden január 1-én megnézzük a Zack és Miri pornót forgat című filmet. Soha nem unjuk meg.
5. Van egy nagy forradás a bal karomon, kiskoromban leforráztam magam és megmaradt a műtéti heg.
6. Imádom a számítógépes játékokat. Nagyon bele tudok kockulni egy-egy játékba, órákig nem állok fel a gép elől.
7. Szeretek vitázni, jó érzés érvekkel és ellenérvekkel bombázni a másikat és harcolni az igazamért
8. Egyre jobban megy az angol, de még mindig nem merem bevállalni a nyelvvizsgát
9. Továbbtanuláskor az első helyen a szabad bölcsész szakot jelöltem meg. Szerintem most is ezt választanám.
10. Volt egy durva szakításom, ami után nehéz volt továbblépni, de sikerült. ^^
11. Sokszor megfordult már a fejemben, hogy elkezdek egy könyvet írni. Ennek az első lépcsőfoka a blog.
12. Válogatós vagyok. Azért nem nagyon.
13. Mindig megszagolom az ételt. Aminek nem tetszik az illata, azt nem eszem meg. Kivételt képeznek az aromás sajtok.
14. Gyűrűk Ura-fan vagyok, de nem olvastam a könyvet. A Hobbitot sem, még.
15. A kávét az íze miatt iszom, nem a hatása miatt.
16. Sokszor álmodom zombikkal. Pedig nem nagyon nézek zombis filmeket.
17. Álmokról szólva, sokszor álmodom azt hogy babát várok.
18. Régen oda voltam a horror filmekért, de ma már nem bírom megnézni őket. Csak nappal és társaságban.
19. Dettihez hasonlóan allergiás vagyok, szinte egész évben gyógyszert kell szednem.
20. Valamiért néhány embertől egyszerűen undorodom. Nem tudom, hogy ez miért van így, de ilyen például Alekosz. Ha csak rá gondolok, kiráz a hideg. Brrr.
45. Melyik országba jutnál el szívesen?
Detti: Nagyon sok helyre szívesen elmennék, de ha már muszáj egyet választani akkor Párizsba, hogy elmenjek a Louvre-ba.
Mesy: Sok-sok -sok országba. Japán és India nagy álmom, de Írország is a listán van.
46. Sorolj fel 10 jó tulajdonságot. +1et a neved kezdőbetűjével! (ne szokást írj)
Detti: Megbízható, barátságos, állatbarát, őszinte, megértő, azt mondják jó humorú, jó problémamegoldó, energikus, empatikus, figyelmes
+1 bátor
Mesy:
jóindulatú,
segítőkész,
kedves,
maximalista,
kreatív,
empatikus,
higgadt,
megfontolt,
jó problémamegoldó,
alapos
+ előzékeny
47. Sorolj fel 10 rossz tulajdonságot. +1et a neved kezdőbetűjével! (ne szokást írj)
Detti: makacs, lusta, akaratos, érzékeny, passzív (néha), finnyás, hisztis (de melyik lány nem? :D), megmondó (bunkón), lemondó (sok dolgot könnyen feladok), aszociális ( társaságkerülő vagyok néha)
+1 bizonytalan
Mesy:
hisztis
válogatós
makacs
duzzogós
akaratos
néha lusta
paranoiás
kishitű
kritikus
túlérzékeny néha
+ evil
48. Mennyire jellemző rád a neved?
Detti: A nevem francia, germán eredetű. Jelentése: Erős, mint a medve. Hát.. :D Lélekben mondhatjuk, de hogy ez külsőleg látszik e? Hát nem :D
Mesy:
Név jelentése: anya, anyácska
Név elemzése:
Az Emese név komoly, felelõsségteljes, nyugodt személyiség kialakulását biztosíthatja. Diplomáciai érzéke kifinomult, stílusa kedves, lenyûgözõ, könnyed, ezért sokan kedvelik társaságát. Mivel nagyon vágyik arra, hogy megértse mások gondolatait, érzelmeit, és ehhez igen magas érzelmi intelligenciával rendelkezik is, így olyan munkahelyen kamatoztathatja adottságait leginkább, ahol ez szükséges. A név viselői családcentrikusak, mint szülők nagyon megértők és türelmesek.
Szerintem jellemző rám a leírás, bár ezt nem kell olyan komolyan venni. Viszont ezek szerint a szüleim jó nevet választottak.
49. Hisztizel ha meglátsz egy pókot a falon?
Detti: De még hogy.. Utálom a pókokat. Ki ráz tőlük a hideg, minden bajom van ha egy szobába vagyok velük..
Mesy: Igen! Igen! Igen!
50. Szoktál “bolhából elefántot csinálni?”
Detti: Volt már rá példa, de azért legtöbbször végig gondolom a dolgokat. Fejben túl kombinálok mindent, de mire oda jutok, hogy kimondjam rá jövök mikor vittem túlzásba.
Mesy: Előfordul néha, jó példa erre a pók a falon.
Reméljük tetszettek a válaszok. Mi élveztük a kitöltését. Folyamatosan jövünk a többivel is.
Puszi Mesy és Detti :)
0 megjegyzés
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!