AJÁNLÓ° Könyvkihívás - A Rovásember
Halihó lányok!
Húú, hát régen hoztam már a kihívásból könyvet. Ennek is története van, természetesen. Ahogy befejeztem a Joshinkit, elkezdtem olvasni a Nyomorultakat. Aki ismeri, tudja, hogy több, mint ezer oldal és nem könnyű olvasmány. De közben megvettem a listáról egy könyvet és nem bírtam várni vele, elolvastam. Próbáltam húzni, halasztani, de nem sikerült. Ennek az eredménye ez a poszt is.
Listám:
A történet: Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magványok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magványoknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával.
A Rovásember a Démon-ciklus első köteteként jelent meg, új színt hozva a fantasy regények birodalmába. Nem nagy titok, hogy szeretem a fantasy műveket, nem egyet olvastam már, régit és újabbat is egyaránt. De ez az első Hard Selection logóval ellátott példányom. Nagyok voltak az elvárásaim, s az író ezeket maradéktalanul teljesítette is.
Az egész történet jól felépített, összetett, nem sablonos. Megismerkedhetünk a könyv világával, de szerencsére nem unalmas szócséplés során, hanem sorsfordító cselekmények közepette. Három főszereplő életét követhetjük nyomon egészen a gyerekkoruktól kezdve, de természetes a történet vége felé haladva életük fonalai összekapcsolódnak. A jellemük emberi, igen, ez a jó szó rá, hiszen szerencsére nem csak jó tulajdonságokkal lettek felruházva. Valljuk be, egy tökéletes hős már unalmas. A főhősöknek sok tragédiát kell elszenvedniük, melyeknek az olvasó is tanúja. De nem lenne tökéletes fantasy regény, ha nem lennének 'különleges képességeik'. Nem a szó szoros értelmében, de mindenképpen különleges.
Nagyon érzékletes a démonok leírása. Egy kis fantáziával bárki maga elé tudja képzelni őket, annyira részletes a bemutatásuk. Ugyanez igaz a vérengzésekre is, teljesen valósághűek.
De amit a legjobban szerettem, hogy egy térképet is mellékeltek a történethez, így könnyebben el tudjuk helyezni a helyeket és el tudjuk képzelni a távolságokat.
Direkt nem spoilerezek, mert akkor az egész könyvet be kellene másolnom ide.
Remélem, hogy megfilmesítik, mert imádnám nézni a démonokat, a harcokat, a rovásokat és a Rovásembert.
Tiszta szívből ajánlom minden fantasy rajongónak, nekem ki sem lehetett robbantani a kezemből.
Listám:
1. Takami Koshun: Battle Royal
2. J. R. R. Tolkien: Hobbit
3. Peter V. Brett: A Rovásember
4. Kendare Blake: A rémálmok lánya
5. Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa
6. Natsuo Kirino: Joshinki
7. Victor Hugo: A nyomorultak
8. Orson Scott Card: Ender’s game
9. Jack Ketchum: A szomszéd lány
10. Dan Brown: Inferno
A Rovásember a Démon-ciklus első köteteként jelent meg, új színt hozva a fantasy regények birodalmába. Nem nagy titok, hogy szeretem a fantasy műveket, nem egyet olvastam már, régit és újabbat is egyaránt. De ez az első Hard Selection logóval ellátott példányom. Nagyok voltak az elvárásaim, s az író ezeket maradéktalanul teljesítette is.
Az egész történet jól felépített, összetett, nem sablonos. Megismerkedhetünk a könyv világával, de szerencsére nem unalmas szócséplés során, hanem sorsfordító cselekmények közepette. Három főszereplő életét követhetjük nyomon egészen a gyerekkoruktól kezdve, de természetes a történet vége felé haladva életük fonalai összekapcsolódnak. A jellemük emberi, igen, ez a jó szó rá, hiszen szerencsére nem csak jó tulajdonságokkal lettek felruházva. Valljuk be, egy tökéletes hős már unalmas. A főhősöknek sok tragédiát kell elszenvedniük, melyeknek az olvasó is tanúja. De nem lenne tökéletes fantasy regény, ha nem lennének 'különleges képességeik'. Nem a szó szoros értelmében, de mindenképpen különleges.
Nagyon érzékletes a démonok leírása. Egy kis fantáziával bárki maga elé tudja képzelni őket, annyira részletes a bemutatásuk. Ugyanez igaz a vérengzésekre is, teljesen valósághűek.
De amit a legjobban szerettem, hogy egy térképet is mellékeltek a történethez, így könnyebben el tudjuk helyezni a helyeket és el tudjuk képzelni a távolságokat.
Direkt nem spoilerezek, mert akkor az egész könyvet be kellene másolnom ide.
Remélem, hogy megfilmesítik, mert imádnám nézni a démonokat, a harcokat, a rovásokat és a Rovásembert.
Tiszta szívből ajánlom minden fantasy rajongónak, nekem ki sem lehetett robbantani a kezemből.
Szeretitek a fantasy könyveket? Talán ezt is ismeritek?
puszi, Mesy
0 megjegyzés
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!