{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - 5 kedvenc blogger

Halihó lányok!


Gyorsan eltelt ez a két hét így most egy újabb VKP bejegyzés következik, mégpedig a legnehezebb (szerintem) témával.
Mesy
Nem tudom pontosan hogy hány blogot követek, de elég sokat. Így érthető, hogy nagyon nehezen tudok kedvencet választani, hiszen azért olvasom azokat a blogokat, mert szeretem őket. Előbb arra gondoltam, hogy kategóriák szerint választok 1-1 kedvencet, de ez a módszer még sem tűnt működőképesnek. 
Sajnos nem ért még akkora kegy, hogy más bloggerekkel találkozzak, pedig van pár ember, akit szívesen megismernék személyesen. Így közülük fogok választani.


Azrail nagyon kedves és szókimondó lánynak tűnik, már régóta követem a blogját. Arra már nem is emlékszem, hogy hogyan keveredtem hozzá, de ott ragadtam. Nem mondanám kifejezetten csak beauty blognak, mert a sminkek, tesztek és a töménytelen mennyiségű körömlakk és manikűr mellett személyesebb jellegű bejegyzéseket is találunk nála, emellett könyv-és filmélményeit is megismerhetjük. Online felületen nagyon egy húron pendülünk, sőt nyertünk már egymásnál nyereményjátékon is. Remélem, hamarosan megismerhetem. :)


Manna igazi körömlakkfüggő, emellett csodásabbnál csodásabb manikűröket készít. Néha csak ámulok, hogy milyen ötletei vannak! Őt is követem már egy ideje, ha jól emlékszem épp ihletet kerestem, akkor bukkantam rá. Mit nem adnék, hogy olyan körmeim legyenek, mint neki! Néha-néha megmutatja önmagát is egy-két poszt keretében, ami szerintem csak még kedvesebbé és közvetlenebbé teszi.


Megaera az a személy, akit már a legelső pillanattól kezdve nagyon kedvelek. Elég személyes jellegű blogot vezet, ahol Ő van a középpontban és nem mondjuk a sminkek vagy a körmök. Ha jól emlékszem, az első nála tett látogatásom alkalmával hagytam ott az első kommentemet is, mégpedig a a Muffinháborúról szóló bejegyzésnél. Azóta olvasom őt, imádom a sminkjeit és a gothos képeit, annyira szépek!


Odil beauty blogot vezet, ami még nem is lenne annyira érdekes, de közben egy cuki picurral is foglalkozik és nagy szeretetben nevelgeti. Azért került be a listába, mert Ő a bizonyíték arra, hogy egy anyuka igenis lehet és legyen! csinos, szép, sminkeljen, csináltassa meg a haját, fesse ki a körmét és élvezze a nőiességét egy baba mellett is. Néhány hónapja követem, nagyon megszerettem a blogját, gyönyörűséges sminkeket készít és imádom a fotóit is.


Neofruzsi a kakukktojás ebben a listában, mert Ő a másik fő hobby-mat testesíti meg. Ez az új oldala, sajnos a blogger törölte az előzőt, ismeretlen ok miatt. De szerencsére újrakezdte, újult lendülettel vetette be magát a blogolásba. Szóval az oldal mangákkal és animékkel foglalkozik, neki szoktam mangát fordítani(azóta megalakult a saját mangás oldalam is, így kétfelé fordítok most).

Detti
Elég nehéz dolog a sok blogger közül kiválasztani ötöt. Sok blogot olvasok, mindenkit másként szeretek. Mindig volt valami ami megfogott az írókba. Lássuk akkor, kiben mi tetszik nekem.

Lexa
Nagyon nagyon régóta olvasom már a blogját Lexának, és imádom. Az ő körmeit szeretem a legjobban, ha kihívás van tényleg mindig az övét nézem meg először. Nagyon ügyesen dolgozik. Hiába kicsi a körme, lehet ezért is tetszik, mert nekem is olyan, nagyon ügyesen díszíti. Örülnék, ha egyszer én is ilyen ügyesen tudnék körmöt festeni.
Citromhab
Ez egy tipikus receptes blog, ahol finomabbnál finomabb ételeket, süteményeket mutat be az író. Nagyon finomak, tökéletes képekkel mutatva. Volt már, amit én is kipróbáltam és nem csalódtam benne. Ezt az oldalt is mindig nézem, ami igazán megtetszik azt ki is próbálok rögtön. Imádom a sütiket ezért inkább ezek a receptek tetszenek a legjobban.
Szandra
Nagyon szeretem az írásait és még inkább a videóit.Érdekes dolgokat mond, szép sminkeket készít. Nagyon szeretem, és ahogy látom egyre híresebb blogger lesz. Már újságban is szerepelt, büszke lehet magára. Ha valamiről véleményt mond, azt figyelembe veszem és eszembe jut ha én is olyan terméket szeretnék venni. Hasznos dolgokat szokott mondani.
Niki
Olvasás függő vagyok ezért termesztésen könyves blogot is olvasok. Néha vitába szállnék az íróval, mert olyan könyveket is elvet, amiket én viszont szeretek. Ez lehet a korkülönbség miatt is, nem tudom. Ezen kívül viszont hasznos leírást ad az adott könyvekről. Az ember eltudja dönteni az írásai alapján, hogy azt a könyvet elszeretné e olvasni vagy nem. Egy nagyon hasznos,érdekes blognak tartom.
Thimmyke
Thimmyke egy igazi mindenes blogger. Ír körömről, sminkről, receptekről, divatról, ír személyes bejegyzéseket és DYI-t is. Nagyon sok témában otthon van, ez az egyik ami tetszik benne, nagyon változatos. Elindított egy körömkihívást is most, aminek nagyon örülök. Jelentkeztem is rá. Kedves lánynak tűnik, szívesen megismerném jobban őt, a blog mögött.

A többiek bejegyzései:
1. Szilvi (élet és pillecukor)                                        2. Mike (Thingzmikelikes)
5. Nallag (Over the rainbow)                                     6. Ellie (Kék álmok városa)
7. Dorka

Puszi Mesy és Detti :)

Megosztás:

8 megjegyzés

  1. Jééé, nagyon sok olyan van közöttük, amiket szintén olvasok én is :)

    VálaszTörlés
  2. Na jó ezen majdnem elbőgtem magam <3 (a szemem párás lett), nagyon köszönöm amit rólam írtál, amúgy a szimpátia kölcsönös, és alig várom, hogy megismerjelek Téged/Titeket! És...metááááál :D ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, hát én csak az igazat írtam ^^ De nagyon örülök, hogy te is így gondolod. Remélem hamarosan tudunk majd találkozni :D

      Törlés
  3. ohh köszönöm a szép szavakat, nagyon meglepődtem és meghatódtam. :$ :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, egek, ott vagyok *.* Hát ez igazán nagyon megtisztelő számomra és rendkívül jól esik, feldobtad a napomat ^^ Olyan jó arról olvasni, hogy kedvelsz és szereted olvasni a gondolataimat, mert ezekre az elismerésekre sosem számítok és így dupla olyan jól esnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig jól esik egy dicsérő szó, szerintem mindenkinek. De én csak őszinte voltam :) Örülök, hogy sikerült feldobnom a napodat :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!