KÖRÖM° Superheroes kihívás - Spider-Man
Halihó lányok!
A kihívás utolsó témája a mindenki által jól ismert(innen vagy onnan)Peter Parker. Szeretem a karakterét, és nagyon sok verzióját láttam már a különböző filmekben, több animációs sorozatot néztem és még játékkal is játszottam. Éppen ezért talán az eredeti sorozat zenéje illik ide a leginkább.
Nekem egyébként az 1994-es változat a kedvencem, többször is láttam, elég sok részes és rengeteg különböző hőst/antihőst vonultat fel. Néhány részben az X-menek is szerepelnek, sőt Penge is.
De a lényeg a manikűr, természetesen. Ismét úgy gondoltam, hogy a főszereplő mit sem érne az ellenfelei nélkül, így a két legnagyobbat meg is jelenítettem. Én nagyon kedvelem Zöld Koboldot, nem is tudom miért, szeretem a harcaikat. Emellett természetesen Doctor Octavius kapott még helyet a manikűrben, vagyis csak az egyik csápja. Egyébként szerintem kifejezetten jó lett, ellenben Kobolddal, de ő is vállalható. Ezekmellett pedig Pókember ruháját jelmezét alkottam meg, de nem vittem túlzásba.
A többiek manikűrje:
Nagyon élveztem ezt a kihívást, szívesen folytatnám még. Örülök, hogy csatlakoztam és köszönöm Lizának, hogy megalkotta.
Mesy
2 megjegyzés
Gyönyörű manikűr lett,imádom a mutató és középső ujjadon lévő mintát. A csáp pedig nagyon élethű lett. :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszik :) Zöld Kobold kicsit viccesre sikerült :)
TörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!