Lovely Snow Dust, avagy a szikrázó hó

Halihó lányok!


Kicsit visszás viszonyban vagyok ezzel a lakkal, mert csak sokadjára jutottam el odáig, hogy megvegyem. Ha jól emlékszem, háromszor hagytam ott a Rossmannban, de végül csak megvettem. Ez volt az utolsó, szerintem csak rám várt. 
Nem hiszem, hogy nagyon taglalnom kellene a paramétereit, ezért csak egy-egy szóval jellemezném. Az üveg a szokásos Lovely-forma, 8 ml lakkot tartalmaz, az ecsete közepesen vastag, könnyen használható.


A fedése már kicsit más tészta. Az én körmeimen alap- és fedőlakk nélkül 3 rétegben szerepel, de még így is átlátszanak a körömvégek. Ennek kiküszöbölésére lehet alá kenni fehér lakkot, bár ezt a lépést én direkt kihagytam. Mégpedig azért, hogy be tudjam mutatni, milyen színes alapra felkenve. A gyűrűs ujjamra egy réteg került a világoskék lakkból és egy réteg a Lovely-ból. Szerintem csodálatosan deressé és meseszerűvé varázsolja az egyszerű kék alapot. Valami eszméletlen szép lett tőle. Ki fogom próbálni más színű alappal is, mondjuk lilával vagy rózsaszínnel.



 Mindenféle fényviszonyban készítettem képeket, de tökéletesen nem tudta egyik sem visszaadni az igazi valóját. Az utolsó homályos vakus képen látszik csak, hogy mennyi csillám is rejtőzik ebben a lakkban, néhol rózsaszínes, néhol sárgás a fényük, de van amikor zöldet fedezek fel benne. 



Nehezen indult a kapcsolatunk, de amint felkentem, éreztem, hogy tartós lesz. Viccet félretéve, egyszerűen imádom. Jaj, majdnem kifelejtettem, hogy jó sand lakk módjára, hihetetlen gyorsan szárad és tartós is. Belevetettem a mély vízbe, mert egy kicsivel a megszáradása után mentem hajat mosni, de meg se kottyant neki.

Nektek melyik van meg a három közül? Szeretitek a sand lakkokat?
puszi, Mesy

Megosztás:

9 megjegyzés

  1. Nekem az ezüst van meg, de olvastam, hogy milyen jó "fedőlakk" a fehér, így be szerettem volna szerezni, mert sand imádó vagyok, de mire visszamentem, már nem volt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem csak a fehér van meg, ez tetszett a leginkább :) Igen, sokan panaszkodnak, hogy elkapkodták a polcokról.

      Törlés
  2. Hát hogyne szeretném őket! :D Sajna csak az ezüst és az arany lett meg, a fehérből nem is láttam egyet sem soha :( Pedig olyan szép! Ezen a kék lakkon is tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hiszed, ha nem, nekem csak 2 sand lakkom van, ez a fehér és a kék baltic sand. Valahogy nem szippantott be annyira, mert amikor a legtöbb fajtát lehetett kapni, éppen lakkstopom volt :)

      Törlés
  3. Nagyon szép ez a lakk, de nálunk ki sem került, vagy csúnyán lemaradtam róla, akárhányszor mentem, nem volt semmi kinn a kollekcióból, pedig a fehérre nagyon fáj a fogam... :D Imádom a sand lakkokat, különleges mind :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagyon tetszik ez a lakk és a másik két testvére is, de Debrecenben sehol sem találtam belőle :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, tudom, hogy milyen szisztéma szerint osztják el, hogy melyik boltban lesz és melyikben nem. De azt hittem, hogy a nagyobb városokba azért többet küldtek :/

      Törlés
  5. Gyönyörű ez a lakk :) sajnos még mindig nem sikerült megszereznem,pedig keresem, mióta kijöttek :/ jó ötlet a színes alap, nagyon széppé és különlegessé varázsolja :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mintha direkt keveset szállítanának belőle mindenhova :) Szerintem én főleg fedőnek fogom használni :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!