Minivásárlás - idén az első!

Halihó lányok!


Tegnap elmentünk anyával és Dettivel kicsit nézelődni, vásárolgatni. Nem sok mindent vettünk, főleg drogériákban jártunk, de azért megmutatom mit is sikerült berakni a kosaramba. 
Nature's Spirit Kakaóvajas tápláló krém B5 és C-vitaminokkal - Már decemberben is nézegettem, de lebeszéltem magam róla, mert van testápolóm még, nincs rá szükségem. De most mégis megvettem, mert szükségem volt valami töményebb krémre. Este már ki is próbálta, így az első tapasztalataim jók, de még nem merek véleményt mondani. Viszont az illata nagyon tetszik. 
Isana krémtusfürdő tejproteinnel -  Szeretem a Rossmann saját márkás termékeit, jó az ár-érték arányuk. Ezt a tusfürdőt is szeretem, nem szárítja a bőrt, mivel krémes és az illata szinte teljesen megegyezik a Baba lanolinos tusfürdőjének illatával. 
Nivea Stress Protect dezodor - Ez Dettinek lett véve, sajnos semmit nem tudok róla mondani, mert még soha nem próbáltam. Az illata viszont tetszetős, friss virágos.
Balea Borotválkozás utáni balzsam - Ezt a páromnak vettem. Nagyon utálja magát bármilyen krémmel bekenni, de ebben az egyben meg tudtunk egyezni. És jobban szereti, mint az alkoholos változatot. 
Essence Stay Natural concealer (folyékony korrektor) 04 Soft Honey - Nagyon kellett már egy, sokat viszont most nem áll módomban költeni rá. A keményebb stiftes változatot nem szeretem, remélem ezzel nem lesz gondom. Sokáig nézegettem, hogy melyik árnyalatot is válasszam, szerintem jól döntöttem, bár a neonfények nagyon csalókák tudnak lenni. 
Essence Stay Matt Lip cream 04 Silky red - Egy ideje kutatok az igazi dögös vörös rúzs után. Rengeteg szép színnel találkoztam már, de nem volt az igazi: lilás vagy rózsaszínes volt a színe, esetleg gyöngyházfényű vagy csillámos. Kipróbálom, hátha megtaláltam az igazit. 
Lemax Colour nude körömlakk - Igaz, hogy január 1-ével lejárt a lakkstop, mégsem akartam körömlakkot venni. Nézegettem a Rossmannban és a DM-ben is, Detti is próbált rábeszélni egy nude lakkra, de végül mégsem vettem. Aztán betértünk egy 100 Forintos jellegű boltba, és csak bekerült a kosaramba ez a kis lakk. Kíváncsi leszek a teljesítményére. Egyébként se szám, se elnevezés nem található rajta.

Miről szeretnétek először tesztet olvasni? 

puszi, Mesy

Megosztás:

3 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!