Sminktörténelem: 30-as évek

Halihó lányok!

Hú, hát jó régen volt már Sminktörténelem, de ígérem, most már viszonylag rendszeresen fogok ezzel jelentkezni. 
Ahogy a címben is szerepel, a 30-as évek következik. Ez az az időszak amikortól már híres, örök dicsfényben fürdőző dívákról és végzet asszonyairól beszélhetünk. Ez volt Greta Garbo és Marlene Dietrich fénykora.


A világháború kitörésével a az volt a követelmény, hogy a nő legyen nőies, homokóra alakú és szexi, akit a férfiak elképzelnek maguknak.
Az 1930-as évektől kezdték a nők az arcuk színével megegyező alapozót használni. Max Faktor megtervezi az első olyan alapozót ami nem irritálja a bőrt. A szemöldököt sok esetben leborotválták és helyette tussal húzták meg a vonalát. A szemhéjra világos, testszínű szemfestéket használtak, sötét mélyítő vonallal, és vastag tusvonalat húztak. A száj formája túlkerekített és erős színű. A körmöket vérvörösre festették és nagyon hosszúra növesztették. Az arcra is rúzs került pirosítónak. Már műszempillát is használnak. Röviden, a mára már klasszikusnak számító cicaszem és vörös rúzs párosítás volt a korszak kozmetikájának központi sminkje.
A sminket igazából nagyon egyszerű elkészíteni, de el lehet pepecselni vele, ahogy én is tettem. Testszínű szemhéjpúder került a szememre, majd a mélyítővonalba sötétbarnát tettem, ezt elsatíroztam. Zselés tussal húztam vastag tusvonalat, kihúztam kicsit cicásra. A tusvonalra fekete szemhéjpúdert ütögettem, hogy tartós maradjon. Az alsó szempillák alá is került egy kevés fekete szemhéjfesték. Ezután spiráloztam. Sajnos nincs műszempillám és teljesen kiment a fejemből, hogy vegyek, de a következő sminkig szerintem beszerzek egyet.



Ti szeretitek a klasszikus párosítást? Vagy soknak gondoljátok?
puszi, Mesy

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!