Lora "pigmentek"

Halihó lányok!

Már Facebookon olvashattátok, hogy szombaton Lora "pigmentekre" bukkantam vásárlás közben. Azért teszem idézőjele azt, hogy pigment, mert nem ilyen néven szerepel a kis dobozkáján. Már akkor sem értettem hogy miért van csillámporként feltüntetve, amikor megvettem őket. Lutri volt az egész, de gondoltam a 119(még most sem hiszem el!!) Ft-ot megéri darabjáért, még akkor is ha nagyon gyenge képességei vannak.
A három amelyiket megvettem:
Szám szerint: 06, 05, 02
Ezeken kívül volt még ezüst, világoskék és orgona-lila színben, de azok nem tetszettek meg annyira, hogy esetleg, a későbbiekben itt porosodjanak a kosárkámban.
Egyenként 5 gramm csodás festéket rejtenek a kis tégelyek, amik ugyan műanyagok, de jól záródnak és nekem kifejezetten tetszenek, aranyosak.
Vakuval                                                Vaku nélkül
Vakuval szépen látszanak a csillámok is, amiből rengeteg van mindháromban. Nagyon vártam már, hogy leteszteljem, mire is képesek. A fotón lévő sorrendet fogom követni a színek bemutatásánál. Mindegyik képen szerepel alap nélkül és alappal is az adott szín.

Természetes fény                                                                                        Vaku
Szerintem csodás színe van, az alap barna szín mellett van egy kis aranyos-zöldes beütése is. A vakus képen jól látszanak a csillámok is. Már első ránézésre is ősziesnek tűnik, és ez mennyire igaz!

Természetes fény                                                                                             Vaku
Szerelmes lettem ebbe a színbe! Ezt néztem ki először a három közül és ő lett a kedvencem is! Gyönyörű, erőteljes színe és csillogása van. Ahogy a vakus képen is látszik, a zöld és a kékesebb türkiz között mozog a színe. 

Természetes fény                                                                                  Vakuval
Az aranyszínű egy kicsit csalódás az előbbi két siker után, mert semmi "extra" nincs benne. Alap nélkül alig látszik, talán ez hasonlít a legjobban egy csillámporra. Szemhéjalappal egészen szép, talán ha építgetem egy kicsit, akkor erőteljesebb lesz a színe is. 
Mind a háromra jellemző a fémes csillogás, és a tartósság is. Megpróbáltam az ujjammal ledörzsölni, alig mozdult el, viszont a lemosóval könnyebb dolgom volt. 
Gondoltam, hogy a Lora honlapján utánanézek egy kicsit, de nem találtam meg sehol sem. 
Sminket még nem készítettem vele, szóval élesben még nem próbáltam ki, de szerintem meg leszek vele elégedve.
Nektek melyik szín tetszik a legjobban? Mit gondoltok a Lora márkáról?
puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. A kék tetszik a legjobban!:)
    Van egy meglepim:
    http://mynailsp.blogspot.hu/2013/10/45-bejegyzes.html

    VálaszTörlés
  2. Arany pigmentem van, ami elég lesz kb 1 egész életre. :D De a zöld nagyon-nagyon tetszik, lehet beis ruházok rá, ennyiért még a hülyének is megéri! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is a zöld a nyerő, de a sötétet is ki tudom majd használni szerintem.
      Olyan sok aranyat nem használok, úgyhogy szerintem nekem ez az adag is sokáig fogja bírni :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!