GLNP - Kontraszt körmök

Halihó lányok!


Ismét GLNP, ezúttal egy igazán érdekes feladat a kontrasztokkal. 
Emellett egy új taggal bővül  kis társaságunk, mégpedig Petrával! Isten hozott köztünk!
Bevallom, néha szeretek túlzásokba esni. Ez a mostani viszont a párom érdeme. A fősulin színtanon sok képet kellett festenie a különböző kontraszt fajtákban és úgy gondolta, hogy én is tanuljam meg (a kis kedves). Ő tervezte meg a manikűrt is, a színeket és mindent. Én csak megcsináltam és fotóztam. Na meg, hordtam napokig.
Általánosan hét kontrasztfajtát különböztetünk meg, ebből én ötöt vittem fel a körmeimre. Csak az alapszíneket használtam, így törekedve az egyszerűségre (kac-kac).
A felhasznált körömlakkok:
dor 39; Essence in the jungle; Lovely be neutral; NYC Prince Street;
Markwins; dor 5/2; Lovely
Íme az elkészült körmeim:
 Dettinek a lila-sárga pöttyös tetszik a legjobban, szerinte cuki. Nekem viszont a "modern műalkotás", ami a hüvelykujjamra került. Pedig nem nagyon csípem a modern művészetet.



Nekem tetszett ez a feladat. Ennél sokrétűbb manikűröm még sosem volt, sokat nézegettem, míg a hordtam. Időközben beugrott még néhány dolog, ami változtathattam volna, de nem akartam lemosni és még egyet festeni.

Nektek mi jut eszetekbe a kontrasztokról?


puszi, Mesy

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!