KÖRÖM° Superheroes kihívás - Flash

Halihó lányok!


Az utolsó előtti témánál tartunk, kicsit sajnálom, hogy jövőhéten véget ér a kihívás. Szóval a mai hősünk Flash. Szeretem a karakterét, és már a sorozat megjelenése előtt is nagyon szerettem. Ő a bohóc a csapatban, de közben azért egészen komoly dolgok is történnek körülötte/miatta. A sorozatban az őt játszó színész nagyon jól el lett találva.

innen
Ismét csak nem szerettem volna a jelet felfesteni, mást találtam ki. Az ötlet az volt, hogy ha már Flash megjelenik, akkor örök és nagy ellensége is megjelenjen. Ám Reverse Falsh több gondot okozott, mint gondoltam. Többféle alapon próbáltam, de a sárgám nem elég ahhoz, hogy jól látsszon sötéten, így maradnom kellett a fehérnél. Így sem vagyok megelégedve, de a negyedik lemosás után meguntam és így hagytam. 
Barry vicces karakteréhez híven egy gyorsaságot jelző felirat (FWOOM) is került a körmömre, ám az utolsó betű lemaradt. 
Kicsit csaltam, ugyanis Pietro lemezét használtam fel, remélem nem haragszik meg egyik fél sem ezért. Nem szeretnék egy DC-Marvel háborút kirobbantani. 




Amiket használtam:
Rimmel Nail nurse Nail base&Top coat
S.he - 190
Essence ShowYour Feet - sunshine 4ever
Essence the Gel - wild white ways
Essence the Gel topcoat
Héhé Super hero -008

A többiek alkotásai:


Mesy

Megosztás:

3 megjegyzés

  1. Nagyon szuper manikűr lett,nagyon egyben van. :) Mellesleg imádom azt a feliratot,nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!