KÖRÖM° Csajos filmek kihívása - Bridget Jones naplója

Halihó lányok!


Sajnos a múlthetit ki kellett hagynom, de  ezt semmiképp sem szerettem volna, ugyanis nagyon bírom ezt a filmet. A második már nem tetszik annyira, de az első nagyon ütős lett!

Kétszer néztem meg a filmet, mire végre sikerült kitalálnom valamit a körmeimre. Elébb a Playboy nyuszi jelmez ugrott be, de elvetettem. Aztán a póznáról lecsúszás, de azt is elvetettem. Végül csak megjött az ihlet. A currys pulykapartin viselt "szőnyeg".

Link
Piros és fekete lett az alap. A feketére pedig került egy kevés virágmotívum is. Nem vagyok nagy szakértője a virágok festésének, de egy-kettőt már készítettem. Valahogy nem érzem magaménak ezt a típust. Viszont ez a mostani nagyon tetszik, Lehet, hogy más színösszeállításban is elkészítem még. 




Nézzétek meg, hogy a többiek milyen manikűröket alkottak:



puszi, Mesy

Megosztás:

6 megjegyzés

  1. Jó lett, tényleg olyan, mint a "szőnyeg" amit viselt! :)

    VálaszTörlés
  2. Milyen ötletes, nagyon szép :) alapjáraton én sem hordok virágmintás körmöket, nem érzem közel magamhoz, de ez nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  3. Jó lett, nagyon szépen eltaláltad a "szőnyeg" hangulatát! :-))

    VálaszTörlés
  4. Szuper a minta és a mani is jó lett!!! :) É. Is csak ritkán készítek virág motivumokat, nem is tudom miért,mert tetszenek csak valahoy, sosem jut eszembe :)

    VálaszTörlés
  5. :D Jó lett!
    Én is bírom azt a filmet, egyik legjobb barátnőmmel rendszerint idézgetünk is egymásnak belőle, ha meg megy valamelyik adón, akkor gyorsan informáljuk egymást :D

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!