AJÁNLÓ° Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Halihó lányok!


A januári könyveim közül a második, de már el is kezdtem a Witchert. 

Januári kihívás:
Andrzej Sapkowski: Vaják II. A végzet kardja
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe 
+
Elizabeth Richards: A sötétség városa 


A történet: Dorian gazdag és gyönyörű fiatalember, aki örökké szép és fiatal akar maradni, s ezért még a lelkét is eladná. Miután egy barátja megfesti portréját, a fiú csak azt kívánja, hogy bárcsak a képmása öregedne helyette. Ördögi kívánsága teljesül. Dorian átadja magát az élvezeteknek, a bűn útjára lép, míg egy napon szörnyű felfedezést tesz; a pincében elrejtett képmás életre kel… 
Oscar Wilde egyetlen regénye az angol irodalom alapműve, korának botrányirodalma. Görbe tükörben mutatja be azt a társadalmat, amelyet elvakítanak a külsőségek, amely bármeddig képes lesüllyedni az élvezetek hajhászásáért, amelyben a felszínes szépség az élet értelme, amiért bűnt elkövetni művészet. (moly.hu)

Mit ér az, ha valaki megnyeri az egész világot és elveszíti a saját lelkét?
E remekmű olvasása közben - mert ugyancsak ékes darabja a világtörténelemnek - döbbentem rá, hogy én általánosságban gyorsan olvasok, hamar a végére érek a könyveknek, de azokat a műveket, melyeket az alkotójuk mélyebb tartalommal töltött meg, sokkalta lassabban fejezem be. Ezért se haladok a Nyomorultakkal...
Sajnos vagy sem, az az igazság, hogy ezt a történetet bármelyik korra rá lehetne illeszteni, de leginkább a saját kora és a mi világunk között lehet párhuzamot vonni. Hisz nem hiúak ma a férfiak? Önnön szépségüket és talán nemlétező értékeiket magasztalják egyre feljebb, miközben a világ összezuhanni látszik.
Az élet célja az, hogy kifejlesszük önmagunkat. Hiánytalanul megvalósítani természetünket - ez itt mindannyiunknak rendeltetése. Az emberek manapság félnek önmaguktól. Elfelejtették első és legnagyobb kötelességüket, azt a kötelességet, mellyel önmaguknak tartoznak. Természetesen irgalmasak. Táplálják az éhezőt, ruházzák a koldust. De tulajdon lelkük koplal és meztelen. A bátorságot többé nem ismeri az emberi nem. Talán sohase is voltunk igazán bátrak. A társadalomtól való rettegés, mely az erkölcs alapja, az Istentől való rettegés, mely a vallás titka - ez a két dolog kormányoz bennünket.
  
Dorian Gray szánni való alkat, bár kicsit meg is kedveltem. Talán pontosan a butasága miatt. Lord Henry és unokahúga élénk színfolt a könyvben, bár az, hogy lord Henry ilyen mértékben lenézi a nőket, már kicsit sok az én ízlésemnek. 
Imádtam a képeket, amiket Wilde lefestett a környezetről, Dorian vágyakozásairól és arról, hogy döbbent rá élete értelmetlenségére és önámítására. 
A befejezés gyors és katartikus, tökéletes.

Valóban úgy gondolom, hogy ma már alapműnek számít, talán szívesebben olvastam volna ezt gimnáziumban, mint sok más kötelezőt.

Ti mit gondoltok Dorian Grayről?
puszi, Mesy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!