Horoszkóp kihívás - Oroszlán

Halihó lányok!

Szombat van, tehát horoszkóp kihívás! A mai feladat, az oroszlán jegy megalkotása.

Detti
Az oroszlán egy tűz jegy, bolygója a Nap. Én ezeket próbáltam megalkotni a körmeimen egy átmenetes, festéssel. Az átmenetet lemattitottam és a gyűrűs ujjamon csillámos fedőlakkot kentem fel. És persze oda festettem a jegyet is. Sárgából a vörösbe, mintha lángok csapnának fel, engem legalábbis arra emlékeztet.




Mesy
Komolyan, nem beszéltünk össze Dettivel, sőt nem is egyszerre készítettük a körmünket, mégis nagyon hasonlót alkottunk. Itt látszik csak igazán, hogy testvérek vagyunk.
Előbb egy hármas színátmenetet csináltam, de nem sikerült jól, szóval letöröltem. Másodszorra megfordítottam a sorrendet és csak két színt használtam, aranyat és csillámos pirosat. Ez már egész jól sikerült, úgyhogy megtartottam. A gyűrűs ujjamra ismét csak a jegy stilizált rajza került, arany alapra. Viszont most nem fekete lakkal rajzoltam meg, hanem a GR homoklakkjával. Ellenben bamba voltam és fordítva rajzoltam fel.



A páromnak is tetszik, ami külön öröm, hiszen oroszlán jegyű.
Reméljük, hogy elnyerte tetszéseteket.
Nézzétek meg a többiek alkotásait is:

puszi, Mesy és Detti :)

Megosztás:

10 megjegyzés

  1. nagyon jó kis színkombináció lett mindkettőtöké :)

    VálaszTörlés
  2. Áhh, kicsit sem nevettem fel, amikor megláttam a manitokat! :D Ügyik lettek a színátmenetes manik! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  3. Szép lett, mind a kettő tetszik! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik mindkét manikűr :)
    Szeretném, ha ti is részt vennétek egy kezdeményezésben, meg is jelöltelek titeket :) http://unalomuzesalapfokon.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
  5. nekem is nagyon tetszik mindkét manikűr

    VálaszTörlés
  6. De aranyos, hogy majdnem egyformát készítettek egymás tudta nélkül :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon furcsa, mert még eddig nem történt ilyesmi :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!