{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - A mi blogmesénk

Halihó lányok!

A Vigyázz! Kész! Posztolj! csapat újabb nagy feladatot kapott, vagyis hát nem nagy, csak sok mindent lehet róla írni. Vagy keveset. Attól függ, hogy ki hogyan gondolkodik. Itt a mi történetünk:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két lány, akik rendelkeztek egy kevés szabadidővel. Testvérek voltak, nővér és hugica. Sok közös vonásuk volt, mindketten szerettek sminkelni, körmöt festeni, sütni-főzni, vásárolni, blogokat olvasgatni. De amennyire hasonlítottak, annyira voltak különbözőek is. Nem értettek egyet mindenben, nem szerették mindig ugyanazokat a dolgokat és nem gondolkodtak ugyanúgy az életről.
Egy nap - mintha csak a tündér keresztanyjuk jelent volna meg - úgy határoztak, hogy belevágnak egy közös blogba.

A blog témáját hamar meghatározták, mindenről írnak, amit szeretnek. A névnél viszont elakadtak. Mi lehetne annyira megkapó és figyelemfelkeltő, hogy mások elkezdjék olvasni? Hosszú órákig gondolkodtak és gondolkodtak, igaz közben az egyik kedvenc sorozatukat nézték, így gyorsan telt az idő. A sok nevetés közben viszont beugrott nekik egy név. Tesókódex... Aztán még egy. Nővérkódex... Aztán egy harmadik, a szerencsés hármas. Testvérkódex. Érezték, hogy ez lesz az igazi, a befutó.
Hatalmas kedvvel vetették belem magukat az oldal szerkesztésébe, csinosítgatásába, a bejegyzések írásába, a fotózásba. Bár kezdők és esetlenek voltak, örültek minden egyes oldalmegjelenítésnek és hozzászólásnak. Boldoggá tette őket az első olvasójuk megjelenése, a jó szavak és a jelenlét.
A hónapok alatt elkezdtek belejönni az írásba, az oldal szebbé és jobbá tételébe, a fotózásba és a kreatív ötletelésbe. Néha-néha kedvüket szegte egy-egy gonosz skandináv mitológiai barlanglakó (röviden: troll) és néha elfogyott az ihletük, vagy az idejük, de kitartottak.
Sok kedves és aranyos bloggerrel ismerkedtek meg, akik a való életben is biztosan ugyanolyan kedvesek és aranyosak, mint az online világban.
Ma a két nővér csaknem 300 km-re él egymástól, ami eléggé megnehezíti a mindennapi apró-cseprő kommunikációt és a blog szervezését, de kitartanak. Hamarosan újra egymáshoz közel fognak élni, így a blog hullámzó élete is elcsitul és visszatér a rendes kerékvágásba.

A két nővér mi vagyunk. Ez pedig a blogunk története.



Mesy és Detti :)

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Mesy jössz te is Pestre? Akkor a talit be kell ám iktatni ^_^ puszi Nektek lányok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, megyek :) Csak sajnos nehéz a megfelelő albérlet megtalálása :/ De nem adom fel!
      Mindenképpen talizunk, ha már én is ott leszek ^^

      Törlés
  2. Ez nagyon aranyos bejegyzés lett! :) Már régóta gondolkodom azon, hogy mennyire jó a blogotok neve és eleve annyira szimpatikus, hogy tesókként, együttműködve szerkesztitek... :) A gonosz skandináv mitológiai barlanglakón nagyon nevettem.... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Örülünk, hogy tetszett a bejegyzés! :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!