SZEMÉLYES° Nyaralás... vagyis nem

Halihó lányok!



Igazából nem is nagyon tudom, hogy mit is írjak most ide, csak úgy írom a szavakat, amik eszembe jutnak. Idén sajnálatos módon kimaradt a nyaralás/kikapcsolódás, bár azért voltam egy-két helyen, mondjuk a Dettiékkel a Leveleki-tónál, Vadasparkban és Győrben is.
Inkább egy kis képes összefoglaló lesz ez, mint beszámoló, tehát sok kép, minimális szöveg. 
A Nyíregyházi Állatpark már eléggé bevált hely számunkra, főiskola óta szinte minden évben elmentünk. Viszont most két évig elmaradt, így júliusban az évfordulónk megünnepléseként elmentünk megint. Nem nagyon szoktunk már fotózni, inkább csak a vicces pillanatokat örökítjük meg. És a szarvasokat.

És mos csücsöríts szépen!

Épp a gondozóját nézte, várta az ebédet
Vele most találkoztunk először
Norbi imádja őket, így általában csak azért veszünk állateledelt, hogy őket megetessük. Volt egy gyönyörű fehér szarvas is régebben, de sajnos most nem találkoztunk vele. Egyébként nagy rablók, de olyan imádni valóak! 


Az öcsém már lassan két éve Győrben dolgozik és él. Augusztus közepén hazalátogatott és mi visszamentünk vele, illetve Norbi és Dettiék Pestről jöttek utánunk később. Elvileg én már jártam Győrben, csak még olyan kicsi voltam, hogy nem emlékszem rá. A mostani pár napa viszont igen. Nagyon jól éreztük magunkat, Győr csodás város. 







a híres arany hajó
persze kerestünk fazekasosat is



Jókat kávéztunk és fagyiztunk csatangolás közben
Persze vásároltam is
Nappal...
...és éjjel


Ti mit csináltatok a nyáron?

Mesy

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!