AJÁNLÓ° Filmek a rossz időre

Halihó lányok!


Az elmúlt pár hétben sikerült néhány filmet,megnéznünk. Egy közös tulajdonságuk van, mind elég frissnek tekinthető, ha a megjelenési dátumát nézzük. Csemegézzetek nyugodtan.

Demóna
kaland, akció, fantasy, 97 perces, 2014

Rendező: Robert Stromberg
Szereplők: Angelina Jolie, Elle Fanning, Peter Capaldi, Sharlto Copley, Juno Temple

A sztori: A gyönyörű és tisztaszívű fiatal lány, Demóna idilli körülmények közt nevelkedik egy békés erdei királyságban, egy nap azonban egy hadsereg szállja meg a környéket, megtörve a vidéken uralkodó harmóniát. Demóna azonban kiáll a népért, és a királyság legelhivatottabb védelmezője lesz. Nem sokkal később viszont könyörtelen árulás áldozatává válik, amelynek hatására addig tiszta szíve kővé változik. A lány és a megszálló király örököse közt ádáz küzdelem veszi kezdetét, Demóna pedig bosszúból megátkozza ellenfele újszülött kislányát, Csipkerózsikát. Ahogy a gyermek kezd felcseperedni, Demóna kénytelen rádöbbenni, hogy Csipkerózsika kezében van a királyság békéjének és egyben talán saját boldogságának kulcsa is.

Alig vártam, hogy megnézhessem. Imádtam, úgy ahogy van. Gyönyörű volt a táj és igazán jól megcsinálták a természetfeletti lényeket is. A kedvenc szereplőm Holló, igazán szarkasztikus figura. Végre nem egy elcsépelt Csipkerózsika történet, új szemszög, új látásmód. Már nagyon kellett. Nagyon ajánlom mindenkinek.

A galaxis őrzői
akció, kaland, sci-fi, 121 perces, 2014
Rendező: James Gunn
Szereplők: Chris Pratt, Lee Pace, Bradley Cooper, Vin Diesel, Zoe Saldana, Dave Bautista

A sztori:  A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk.

Nagyon kíváncsi voltam rá, mert ugyan Marvel karakterek, de azért a Nagyok (Vasember, Thor, Amerika kapitány stb.) mellett kicsit el vannak a nyomva és nem nagyon tudtam róluk semmit. 
Rettenetesen élveztem  filmet, rengeteget kacagtam közben. Groot lett a kedvencem, aki igazi mártír pacifista. Biztosan meg fogom még nézni párszor. És várom a következő részt.

Tini nindzsa teknőcök
akció, kaland, vígjáték, 101 perces, 2014
Rendező: Jonathan Liebesman
Szereplők: Tony Shalhoub, Noel Fisher, Alan Ritchson, Jeremy Howard, Johnny Knoxville, Megan Fox, William Fichtner, Will Arnett, Whoopi Goldberg 

A sztori: Sötétség borítja be New York City-t, amint Zúzó és a gonosz Fürgeláb Klán vasmarkába fog mindenkit a rendőrségtől a politikusokig. A jövő kilátástalan, amíg négy számkivetett fivér váratlanul elő nem jön a csatornából. Ők lesznek a Tini Nindzsa Teknőcök. A Teknőcöknek össze kell dolgozniuk a rettenthetetlen riporternővel, Aprillel és poéngyáros operatőrével, Vern Fenwickkel, hogy megmentsék a várost, és leleplezzék Zúzó ördögi tervét.

A trailer alapján jónak ígérkezett, alig vártam, hogy megnézhessem, hiszen gyerekkorom egyik meghatározó sorozata volt. Jól felépítették a sztorit, Mickey nagyon poénosra sikeredett. Tetszett a sok akció és a történet is, remélem lesz folytatása. Viszont én nem Megan Foxot raktam volna be Aprilnek. Azt nem tudom, hogy kit, de nem őt. Valahogy nem illik bele a képbe. Ezzel szemben Zúzó nagyon ütősre sikeredett. 
De azt azért meg kell említenem, hogy ez a film nem gyerekeknek készült. Aki megnézi, érti, hogy miért is írom ezt.

Rossz szomszédság
vígjáték, 96 perces, 2014
Rendező: Nicholas Stoller
Szereplők: Seth Rogen, Rose Byrne, Zac Efron, Dave Franco, Christopher Mintz-Plasse, Lisa Kudrow, Chasty Ballesteros 

A sztori extra röviden: Mad és Kelly fiatal házasok. Életük fenekestül felfordul, mikor a szomszédságba új lakók költöznek.

Egy ismerős ajánlása miatt kezdtünk bele ebbe a filmbe. A közepe felé már úgy voltunk vele, hogy jobb lenne kikapcsolni. Végül végignéztük. Igazi erőltetett poénokkal telepakolt film. Voltak benne erősen kellemetlen részek, amik már engem zavartak. Rossz, nem tetszett.  





Csillagainkban a hiba
romantikus, dráma, 125 perces, 2014
Rendező: Josh Boone
Szereplők: Shailene Woodley, Ansel Elgort, Nat Wolff, Willem Dafoe, Laura Dern, Lotte Verbeek, Sam Trammell, Mike Birbiglia

A sztori: Hazel Grace és Gus kamaszok, és sok mindenben hasonlítanak egymásra: a furcsát jobban szeretik az átlagosnál, ötletesen, szellemesen, felelőtlenül akarnak élni, és vonakodva, de beletörődnek, hogy az egymás iránt érzett szerelmük egészen új, különös utakra sodorja őket.
Kapcsolatuk rendkívüli. Többek között azért, mert a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg; a lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát.
Viharos szenvedélyeik elválaszthatatlanok attól a tudástól, hogy csak a szerelmük tart örökké - ők nem.

Igen, én is beadtam a derekamat és megnéztem. És tetszett. Olyan tipikusan sírós film. Hihetetlen, hogy mennyire jól át tudták adni az érzéseket a filmen keresztül. Olvastam valahol, hogy biztosan nehéz lehetett ezt eljátszani a két főszereplőnek. Teljesen egyetértek ezzel. 
Elgondolkodtató történet, mély benyomást tett rám. Talán még a könyvet is elolvasom. 

Ti mit néztetek mostanában?

puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. a rossz szomszédokat elkezdtem..de.. ki is kapcsoltam :) a többi nem az én ízlésemnek valók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a film szörnyű :) Igen, nem lehetünk egyformák :)

      Törlés
  2. Mesy, most sírtam szét magam, mert hallgattam rád, és megnéztem a Csillagainkban a hibát :) hihetetlenül jó film és ááá.... jaj nagyon szomorú :(( még most is a hatása alatt vagyok... köszönöm, hogy ajánlottad!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy neked is tetszett és rád is hatással volt :) Szerintem pont ezt akarták elérni ezzel a filmmel.

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!