TOP 10 - alapvető sminktermék

Halihó lányok!


Mint ahogy azt már korábban is írtam, ma kezdődik a TOP 10-es kihívás. Az első téma könnyűnek és nehéznek is mondható egyszerre.
A saját preferenciám szerint állítottam össze a listát, a számomra legkevésbé fontos felől a legfontosabb felé haladva, tehát visszafelé lesz a számozás is. Emellett a saját készletemből is megemlítek egy-két kedvencet és pár képet is beszúrok.

Tehát a TOP lista a következő:

10. Highlighter/bronzosító
Elismerem, kell(ene) a kontúrozás és a kiemelés, de szinte soha nem jut eszembe, emellett egyikkel sem rendelkezem. A gondolatban összeállított "ezt még kellene venni" listán fent van mindkét termék, de ha vásárlásra kerül a sor, valamiért mindig ott hagyom. De ezen változtatni kell!

9. Alapozó/ BB krém/ CC krém
Szerencsére nincs sok gond a bőrömmel, így a sminkelés közben gyakran kihagyom ezt a lépést. Ha mégis alapozok, akkor általában a Lovely BB krémjét használom. Nekem tökéletesen bevált, van valamennyi fedése és nem nehezíti el a bőrömet. A komolyabb sminkekhez, amiket általában alkalmakra készítek, a Vichy Teint Idéal alapozót szoktam használni.


8. Nude szemhéjfesték
Szerintem az alapkészlet fontos részét kell képeznie a testszínű szemfestéknek. Ha csak egy vonalat húzok ceruzával vagy tussal, akkor is szoktam használni, mert egységesíti a szemhéj színét. De satírozáskor is szükség van rá. Ha esetleg szaténfényű vagy kissé csillámos, akkor önmagában egy szempillaspirállal tökéletes a hétköznapokra.
Általában A Sleek Ultra Matte Darks paletta két nude színét szoktam használni, a Dune-t és a Flesh-t. Ha kicsit fényesebbet szeretnék,akkor vagy a Lemax Shine monoját vagy a Catrice OMG I Want That! négyesének a legvilágosabb árnyalatát vetem be.


7. Pirosító
Egy időben pirosítómániában szenvedtem, de ez (a pénztárcám szerencséjére) főleg csak a nézegetésben merült ki. Viszont gyakran nem használom, ez is csak a lustaságom számlájára írható.
A leggyakrabban két pirosítót használok, az egyik a MUA barackja, a másik pedig a Barefaced Beauty Athena-ja, ami igazi hamvas rózsaszín.


6. Tus/ szemceruza
A tus a barátod. Ugyanez igaz a szemceruzára is, ami szerencsére újra kezd divatos lenni. Nekem elég sok van mindkettőből(főleg ceruzából), de természetesen leggyakrabban feketét használok. Szerintem mindenkinek szüksége van egy jó tusra és egy ceruzára is, hiszen keretet ad a szemnek és kiemeli a tekintetet.

5. Púder
Szinte mindig használok, nyáron még inkább. A T-vonalam hajlamos zsírosodni, ami rettentően idegesítő tud lenni. Ez nálam már a nagyon alap készlet része, ha csak öt sminkcuccot használhatnék, biztos ez lenne ez egyik. Jelenleg a NYC púderét használom, már a másodikat fogyasztom belőle, nem is nagyon szándékozom váltani.

4. Rúzs/ szájfény
Ha elmegyek itthonról, 10-ből 9 alkalommal van rajtam valamilyen rúzs vagy szájfény. Kivétel, ha beteg vagyok és ki van cserepesedve a szám. Nagy gyűjtő vagyok, mindig késztetést érzek arra vonatkozóan, hogy vegyek egy újabb rúzst. Példát nem is írnék, mert lesz erre vonatkozó téma majd a jövőben.

3. Korrektor
Muszáj, főleg a szemem alá. Mondhatnám, hogy mivel szemüveget hordok, nem látszik, de ez nem igaz. Elég rosszul alszom mostanában, így egyre erősebbek a karikáim. Egy kis korrektor után egyből frissebbnek tűnök. Jobban szeretem az ecsetes vagy applikátoros korrektorokat, a stift nekem túl száraz, hamar becsomósodik.

2. Szemöldökceruza/ por
Nem bírom, ha nincs megcsinálva a szemöldököm. Néhol kiáll egy-két szál, van, ahol hiányos, nem túl szép. Muszáj kicsit igazítani rajta, hogy szép legyen, hiszen egy rossz szemöldök egy gyönyörű arcot is meg tud változtatni. Én általában ceruzát használok, de van, amikor barna szemfestéket. Nem mondom, hogy mindig tökéletes, de azért egész jól szokott sikerülni.

1. Szempillaspirál
A favorit. A leges legfontosabb. Na jó, nem fokozom tovább. Nekem a spirál a teljesen kötelező darab. Nincsenek se túl hosszú, se túl dús szempilláim, ezért szükségük van némi tuningra ahhoz, hogy elfogadható állapotba kerüljenek. jelenleg két kedvenc spirálom van, egy Alverde, a hétköznapokra és egy NYC ami nagy feltűnő pillákat varázsol.


Az első három helyezett a boltba elszaladós sminkem darabjai. Ha ez a három megvan, akkor már nem néz senki sem zombinak az utcán.

Nektek miből áll az alap smink listátok?
puszi, Mesy

Megosztás:

5 megjegyzés

  1. Ez a Sleek paletta valami csodálatosan néz ki :)

    VálaszTörlés
  2. Totál gáznak érzem magam .D Pl soha nem erősítek rá a szemöldökömre, régen is csak festve volt festékkel, meg ki volt szedve, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szép formájú a szemöldököm, így nem érzem szükségét arra, hogy ráerősítsek, mert nem állna jól, próbáltam, de túl feltűnő, meg más is sminkelte már ki, de nem tetszett egyikünknek se a végeredmény. Mondjuk attól függetlenül, egy jól megválasztott árnyalat, azért tényleg nem ront a szép szemöldökön sem :) Nagyjából én is ezeket írtam..de csak nagyjából :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem teljesen egyforma a szemöldököm, ezért is húzom ki, néhol kicsit hiányos is, úgyhogy muszáj. Meg már úgy megszoktam, hogy amikor nincs rajta semmi, akkor furcsa magamat látni a tükörben. :D

      Törlés
  3. én van mikor kihagyom a tust..pedig imádooom :) , ja és titeket is lányok :)

    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!