TESZT° Essence-Hello Spring!
Halihó lányok!
Direkt a Mulanos manikűrhöz vettem ezt a lakkot, azóta már máshoz is használtam és még mindig nagyon tetszik. Furcsa, hogy mostanság 3 Essence lakkal is gyarapodott a gyűjtemény, pedig hosszú ideig a toppereken kívül nem vettem tőlük lakkot. Ha mindhárom beválik, akkor gyakrabban nézek majd körül náluk is. Bár az új szortimentből kinéztem egy-két dolgot, majd élesben meglátjuk, hogy tényleg annyira tetszenek e.
Tipikus Essence üveg, viszont nagyon tetszik, hogy a kupak ugyanolyan színű, mint a lakk maga. Ellenben a számot és a nevet kicsit hangsúlyosabbá is tehetnék, mert alig találtam meg.
Az ecset vastag, ami egyrészt jó, mert kevesebb húzással tudom felvinni a lakkot, másrészt rossz, mert olyan széles, ha nem szélesebb, mint a kisujjamon a köröm, így akaratlanul is összelakkozom a bőröm vele.
A színe gyönyörű, pasztell, kicsit pisztáciába hajló zöld. Tele van apró csillámokkal, amik szerencsére nem csak az üvegben látszódnak, hanem felkenve is, de inkább csak napfényben. A csillámok miatt kicsit szaténosnak tűnik. Szerintem mesés.
vakuval |
A körmeimen két rétegben látható alap és fedő nélkül. A tartóssága nem éppen kiemelkedő, a második nap estéjére már megkopott a körömvégeknél, a harmadik napon pedig elkezdett lepattogzani. Egy jó fedőlakk biztos elhalasztja ezt egy-két napig. Így nézve jónak mondható.
Mindennel együtt, nekem belopta magát a szívembe, szerintem sokat fogom használni. Viszont önmagában egy kicsit üres nekem, szinte kívánja a toppert.
Nektek hogy tetszik? Esetleg már meg is vettétek?
puszi, Mesy
10 megjegyzés
Tényleg jó szine van :) Pasztelles-tavaszias.. bár a sárga nálam nem nagy kedvenc, de ez tetszik.
VálaszTörlésMinden fényviszonyban más a színe, néha sárga, néha zöldes, de van mikor fakó. Pont ez tetszik benne :)
TörlésSzép lakk :) Nagyon cuki a cicus :)
VálaszTörlésKöszi, szeret segíteni :)
TörlésTetszik, szép színe van :)
VálaszTörlésSzerintem is, nagyon :)
TörlésSzép lakk! :)
VálaszTörlésSzerintem is :)
Törléstényleg szép színe van. :)
VálaszTörlésEgyetértünk :)
TörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!