KÖRÖM° Horoszkóp kihívás-Nyilas

Halihó lányok!


Nagyon gyorsan haladunk ezzel a kihívással, hiszen már csak három maradt hátra. A mai feladat a Nyilas jegy megalkotása volt. 

Mesy
Hozzám közel álló jegyről van szó, hiszen én is Nyilas vagyok. A jellemzői illenek rám, de nem teljes mértékben, szerintem ez így rendjén is van.
Egy átmenetes manikűrt álmodtam meg, két lila és egy duokróm lakk felhasználásával. A két lila lakk szinte egybefolyt, nem látszik a különbség köztük. A körömvégekre került a Lovely duokróm lakkja, ami nagyon szépen látszik, ha forgatom a kezem, de amúgy egybe lilának tűnik az egész. Így kicsit csalódott vagyok, mert a képeket kicsit szerkesztgetni kellett, hogy látszódjon bármi is a duokróm hatásból. 
A gyűrűs ujjamra fehér alap került, erre pedig lilával a jegy jele.





Kísérleti jelleggel most nagy képeket rakok be a posztba. Még nem tudom, hogy hogy lesz a jövőben, ez attól is függ, hogy nektek hogy tetszik majd jobban.

Detti holnap pótolja a manikűrt, a Csipkerózsikással együtt.

Nézzétek meg a többiek munkáit is:

puszi, Mesy

Megosztás:

9 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!