Egy kis vásárolgatás

Halihó lányok!

Elég régen volt már ilyen poszt köszönhetően annak, hogy keveset vásároltunk mostanában, de most hétvégén a Joy napoknak köszönhetően költöttünk egy kis pénzt. Elég vegyes kis gyűjtemény jött össze, van közötte ajándéknak szánt darab is. 



Detti nagyon szeretett volna valami meleg, bélelt lapos! cipőt, ezért elnéztünk a kínaiba, hátha van valami érdemleges. Én szokás szerint nem találtam magamnak valót, de ezt én néztem ki Dettinek. Próba után jött is velünk haza. Amúgy jó áron volt 3300Ft-ért vettük.

A lila és a zöld körömlakkot még a lakkstop előtt vettem jelképes áron egy barátnőmtől,neki mégsem jöttek be ezek a színek. A Lovely-s körömerősítőt pár hete vettük, nagyon jól bevált, ha szeretnétek, írok róla tesztet. A fehér lakkot a páromtól kaptam ajándékba.

A Joy napok alatt vettem pár dolgot, nem mindent magamnak, van, ami az anyáé, van amit ajándékba.A Gliss Kurhoz és a Schaumához is volt 50%-os kupon, előbb úgy terveztem, hogy veszek Schauma sampont és balzsamot és Gliss Kur hajpakolást, de meggondoltam magam.
Ez a 7 gyógynövényes sampon jól hangzik, kíváncsi leszek a hatására is. A balzsam pedig száraz szalmaszerű hajra való és sajnos az hajam is egyre kócosabb mostanában. El kellene menni a fodrászhoz.
A sampon a kuponnal 300Ft volt, a balzsam pedig 380Ft.
Az Avonból rendeltünk hővédő spray-t, mert a Syossos már elfogyott. Detti már próbálta, én viszont még nem, kíváncsi vagyok hogy übereli-e a Syosst. Ha jól emlékszem 750Ft körüli áron vettük.

A hajfesték anyának van, teljesen új élmény lesz ezzel hajat festeni. 1300 Ft helyett 700Ft volt.

Ezt ajándéka vettem, tipikus férfias illata van mind a kettőnek. Még a páromnak is tetszik, ár ő igazán válogatós az ilyesmiben.

Azért egy kevés sminkcucc is került a kosárba.
Avon Moss Green szemceruza, ami a katalógusban szép mocsárzöld színű volt, de élőben inkább szürkésbarna. Így kisebb csalódás ért, de sebaj. Ilyenem úgysincs még. Amúgy ha jól emlékszem 250 Ft-ot fizettem érte. Ennyiért megérte.
Miss Sporty So Energetic alapozó, világos színben. Egész jó a fedése és akciósan 500 Ft volt.
Lora volume show szempillaspirál, fekete színű. A Lora termékek minősége elég változó, de reménykedem, hogy nem lesz nagy csalódás. 400 Ft körül volt.

És az utolsó a sorban egy ajándék, ami a legjobb mind közül, Yuki a nyuszikám. Nagyon cukorfalat, kezdi megszokni a helyét és engem is. Nagy kedvence a karlábé levél és a répa.

Ti vettetek valamit a Joy-napok alatt? 
puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Az nyúl nagyon nagyon cuki!!! A bakancs tetszik, tényleg jó vétel volt :) Várom a teszteket meg a manikat:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A tesztekkel mindig le vagyok maradva, de most felpörgetem majd egy kicsit :)

      Törlés
  2. Jaj, amíg a végére nem értem, a zöld lakk volt a kedvencem, de a nyuszi mindent visz! Nagyon aranyos, kérlek, simogasd meg a nevemben is :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is kedvenc a zöld lakk, felkenve is szépséges. Ma megsimogattam a nevedben, nagyon örült neki :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!