TESZT° NYX - Louisiana és NYC - Air Kiss

Halihó lányok!



Mint tudjátok, rúzsmániás vagyok. Van is néhány darabon itthon, amit előszeretettel használok. A mai poszt két főszereplője is a dobozkában csücsült egy ideje, de persze eközben azért használtam is őket (ami látszik is rajtuk). A NYX darab a szülinapi Pixiboxban volt, a NYC-ot pedig Nórától kaptam a Blogkarácsony keretén belül.

Úgy gondoltam, hogy teljesen felesleges lenne két külön posztot szentelni nekik, hiszen olyan hasonlóak. Szóval ez egy kicsit összehasonlítós bejegyzés is lesz. 
Mint mindig, haladjunk most is kívülről befelé. Mindkettőnk tetszik a csomagolása, de más-más okból. A NYX egyszerű, letisztult, kicsit elegáns hatást kelt. A NYC jóval színesebb, fiatalosabb, és átlátszó a kupakja, ami határozottan segíti a rúzs azonnali megtalálását. Egyébként mindkettőnek jól záródik a kupakja, így simán lehet táskába dobós. 
A NYC kicsit nagyobb és szélesebb is, ennek ellenére a NYX tartalmaz több "anyagot", ugyanis a kis tégely 4 g rúzst rejt, míg az előbbi csak 3,2 g-ot.


Mindkettő illatosított, ha lehet ezt mondani. Az Air Kiss édeskés, kellemes illatú, de nem tudom megmondani, hogy mire emlékeztet. Ezzel szemben a Louisiana inkább csak az összetevői illatával van megáldva.
Mint írtam, hasonlóak. Na nem teljesen egyformák, de azért elég közel állnak egymáshoz a színskálán. Talán a NYC kicsit bogyósabb. 


Mindkettő puha, könnyű felvinni az ajkakra, de a NYX egy kicsit jobban siklik. Krémes finisűek, kellemes a viselésük is. Nem szárítják az ajkakat. 
Mindkettő tartósnak mondható, bár én gyakran rágcsálom a számat. Az viszont biztos, hogy egyenletesen kopnak le, evés-ivás után azért nem árt kicsit felfrissíteni.  
  
                                      NYC - Air Kiss                                                                             NYX - Louisiana
A NYX mellett szól még, hogy hypoallergén és nem tesztelték állatokon. Nekem elég sokféle allergiám van, így jó tudni, hogy mi van bizonyos termékekben. 

Általában felváltva használom őket, mikor melyik kerül a kezembe. Szeretek télen is élénk rúzst/szájfényt hordani, meg is néznek miatta az emberek rendesen. 


Nektek megvan valamelyik? Melyik márkát kedvelitek jobban?

puszi, Mesy

Megosztás:

1 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!