TESZT° China Glaze - I herd that

Halihó lányok!


Ma egy igazán csodás lakkot szeretnék megmutatni nektek, amihez pofátlanul jó áron jutottam hozzá egy körömlakkos csoportban. Nem kezdődött éppen felhőtlenül a viszonyunk, de ezt a posztban elolvashatjátok.


Szerintem teljesen felesleges az üvegről vagy az ecsetről beszélnem, mert ugyanolyan, mint a többi CG lakk esetében.
Viszont a színe! Az már más tészta. Vörös, arany, narancssárga és holo glitterek tömkelege átlátszó alapban. Egységesen pedig narancsos árnyalatú arany. Szerintem tökéletes karácsonyi keverék, szerintetek? Ja, ráadásul homoklakk is, ezt elfelejtettem írni. Kellemesen érdes felületű. 



A körmeimen két rétegben láthatjátok, de hosszú körmöknél elkel a három is. A száradási ideje elég jó, 


nehéz elkapni a csillogást

Első használatkor nagyon csúnyán viselkedett, ugyanis egy nap után elkezdett lepattogni, nem is kicsi darabokban. Meg is haragudtam rá és száműztem a tesztelős kosárkába. 
Aztán sajnálatos módon megrövidültek a körmeim és úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. Három nap után mostam le és semmi baja nem volt. Lehet, hogy nem hosszú köröm kompatibilis, bár ezt nagyon sajnálnám. 
Egy rétegben fedőlakknak is tökéletes, igaz, még nem próbáltam ki úgy, de ami késik, nem múlik.

Egyébként a 2012-es őszi On Safari kollekció tagja, amiben igazán csodás színek vannak (ITT nézhettek róla mintákat). Viszont utána néztem, és lehet kapni a Nailland kínálatában. 

Esetleg nektek is megvan ez a lakk? Mit gondoltok róla?
puszi, Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Csodás ez a lakk, de mindig lebeszélem magam róla, merthogy megvan a Glistening Snow, és az is tökéletes önmagában és fedőlakként is. Ja, meg hát a Champagne Kisses is megvan, ami szintén hasonló. Mindenesetre Rajtad tetszik :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Utánanéztem és a Champagne Kisses-re valóban nagyon hasonlít, ha nekem meglenne én se venném meg ezt. Vagy talán mégis :) De igazad van, csodás lakk :)

      Törlés
  2. Na ezt nevezem én szikrázóan csillogó lakknak :) Csodaszép ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek veled, míg viseltem, folyton nézegettem :)

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!