Blog Karácsony 2014 - Mesy
Halihó lányok!
Végre elérkezett a várva várt nap! Sajnos a tavalyi ajándékozásról lemaradtunk, de idén sikerült időben jelentkeznünk. Nagyon mókás volt ötletelni és a megfelelő dolgokat összevadászni a kis csomagocskához, amit a kiválasztott személynek szántam. örülök, hogy részt vehettem benne.
Nagyon szerencsés voltam, ugyanis a sorsolás úgy hozta, hogy Manna lett a párom, akit megajándékozok és Nóri pedig az, aki engem ajándékoz meg. Ha még nem ismernétek őket, akkor mindenképpen kukkantsatok be hozzájuk.
Íme, az én kis csomagom:
Kaptam egy levélkét is, amiben Nóri leírta, hogy mit miért választott. Nagyon jó volt olvasni a sorait, innen is köszönöm szépen még egyszer.
Balea sült alma illatú fürdőgolyó
Nagyon egy rugóra járt az agyunk, ugyanis és vettem Mannának egyet, csak más illatban. Ez nagyon illik hozzám, olyan jó szaglászni. Sajnálom szegényt elhasználni.
Kleopatra arcmaszk
Nagyon kíváncsi leszek rá, mert még nem próbáltam ezt a fajtát. A karácsony előtti szépségnapra tökéletes lesz.
NYC szemceruza - Brazen Blue
Kíváncsi leszek rá, mert eddig még csak a kezemen próbáltam ki, ott nagyon tetszik.
NYC Expert Last rúzs - Air Kiss
IMÁDOM! Nóri nem is választhatott volna jobban, valami eszméletlen csodás színe van. Már ki is próbáltam! És az illata is fantasztikus. Nem is értem, hogy miért mellőztem eddig a NYC rúzsait.
Rimmel Sweetie Crush - Blueberry Whizz
Na, ez az a lakk, amit magamtól soha nem vettem volna meg. Annyira aranyos, cuki kék színe van, hogy talán nem mindig illik a személyiségemhez. Még nem próbáltam, de kíváncsian várom, hogy fog rajtam mutatni.
Essence Hello autumn paletta
Amikor kijött ez a kollekció, nagyon kíváncsi voltam rá, de hozzánk sajnos nem jutott el. Minden darab közül pont a paletta volt az, ami a legjobban érdekelt és lám! Az angyalkám igazi gondolatolvasó! :)
Egy kis DIY karácsonyfadísz is lapult a csomagomban. Igazán aranyos, jó helye lesz majd a fenyőfán.
Ne felejtsétek el meglesni, hogy a többieknek mit hozott a Blog-Jézuska:
puszi, Mesy
7 megjegyzés
Tetszik a te csomagod is :)
VálaszTörlésAz a paletta nagyon szépséges én is majdnem megvettem, de ennyi ilyen színem volt már. :D
VálaszTörlésAranyos csomag, a Hello Autumn paletta remek! :)
VálaszTörlésÚ, arra a sült alma illatú fürdőgolyóra kíváncsi lennék :D
VálaszTörlésTényleg nagyon örülök, hogy tetszenek a dolgok :)
VálaszTörlésRemélem a Rimmel lakkal megbarátkozol vagy legalább jó helye lesz valakinél :D
Szuper termékeket kaptál. :)
VálaszTörlésNagyon jókat kaptál, a szemhéjpúder paletta különösen tetszik :)
VálaszTörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!