KÖRÖM° Mani-acs - Dante pokla

Halihó lányok!


Szokatlan, ámbár nagyon kreatív és izgalmas téma a mai. Nem túl gyakori ilyen "komorabb" műveket inspirációforrásnak használni(bár nekem igen), de mindenképpen üdítő kicsit átmozgatni az agytekervényeket.

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.
Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.
A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az uton.
(Dante: Isteni színjáték)


Nagyon szerettem középiskolában, imádtam olvasni. Viszont azóta nem nagyon volt hozzá közöm, mindössze az animációs filmet(Dante's Inferno 2010) néztem meg. Hihetetlen, hogy mennyire jól sikerült! Most tervezem újranézni, mert a téma kapcsán megjött hozzá a kedvem. 
Szóval a manikűrt inkább az anime inspirálta, de ugye az pedig a mű alapján készült, így ez nem nagy változás. 
link
A gyűrűsujjam kivételével minden körmömön a pokol tüzét, annak a közegnek a hangulatát jelenítettem meg. A gyűrűsujjamra pedig a Dante felsőtestére varrt vörös keresztet festettem meg. A Sammy-féle(The Nailasaurus) marble technikát alkalmaztam, amiben több lehetőség is rejlik, fogok még vele szórakozni.



Próbáltam a manikűrhöz illő hátteret keresni, szerencsére az egyik könyvemben találtam is pokolról szóló képet.



Hihetetlen módon tetszik, és bár még csak a hónap eleje van, valószínűleg ez lesz a hónap manikűrje. Általában nagyon kritikus vagyok saját magammal, de ezt most valami eszméletlenül imádom.

A többiek manikűrje:


Mesy

Megosztás:

2 megjegyzés

  1. Hű, nagyon jól néz ki, tényleg olyan mintha lángolna a körmöd *.*

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!