TESZT° Egy termék két vélemény - Balea hidratáló szövet-arcmaszk

Halihó lányok!


Ismét egy újfajta dologgal jelentkezünk, bár a címből már rájöhettetek, hogy mi is ez, azért röviden összefoglalnám: ugyanazt a terméket próbáljuk ki mindketten és így osztjuk meg veletek a tapasztalatainkat. Így egyből két véleményt is olvashattok. 

A mai alanyunk a Balea szövetmaszkja. Mostanság nagy népszerűségnek örvendenek a fátyol/szövetmaszkok, főleg a koreai darabok. Na, elárulom, hogy a Balea darab is onnan származik.  Meglepő? Kicsit, de ez inkább pozitív meglepetés.


Elvileg egy vízhiányos bőrre való, alga-kivonatot és rengeteg tápláló összetevőt tartalmazó tápláló-hidratáló maszk lapul a kis tasakban. 10 percig kell fent hagyni az arcon, majd a maradékot belemasszírozni a bőrbe. 


Mesy tapasztalatai: Feltettem az arcomra, eligazgattam, majd a 10 perc leteltével levettem és a maradékot az utasításnak megfelelőn a bőrömbe masszíroztam. Puha és élettel teli volt az arcom én pedig boldog voltam, hogy bevált. Aztán 5 perc elteltével úgy éreztem, mintha égne az arcom, főleg a homlokom. Belenéztem a tükörbe és a vörös tükörképem nézett rám vissza, Olyan voltam, mintha leégtem volna a napon. Gyorsan megmosakodtam vízzel és arclemosóval majd aloe géllel bekentem a bőröm és így egy óra alatt eltűnt a pirosság és az égő érzés is. 
Szóval nekem ez egy nagy NEM, hiszen van benne valami allergén cucc,amit én nem bírok. Pedig szerettem volna szeretni.

Detti tapasztalatai: Egy elég hosszú hadművelet volt, mire sort kerítettem az arcmaszk tesztelésére. Vagy kedvem, vagy időm nem volt rá, de végül csak rá szántam magam. Mindent az utasításnak megfelelően végeztem. Alapból nem vízhiányos a bőröm, de azon a napom amikor kipróbáltam kifejezetten száraz volt, így tökéletes alkalomnak találom így vissza gondolva. Amikor le telt a 10 perc levettem a maszkot és bele masszíroztam a maradé krémet az arcomba, arra lettem azonban figyelmes, hogy egy enyhe pír jelent meg az orcáimon. Miután a maradék krém is beszívódott, az egész arcom pirosra váltott. Mesyvel ellentétben, nekem nem volt égő érzés csupán csak piros színe lett az arcomnak.
Szóval összességében nem a legjobb termék számomra, igazából hatalmas változást sem tapasztaltam és még piros is lett az arcom így biztos, hogy nem fogok még egyet beszerezni belőle. Más típusú maszkokat azonban tervezek kipróbálni. 


Ismeritek ezt a maszkot? Ha próbáltátok, nektek mi a véleményetek róla?

Mesy és Detti

Megosztás:

0 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!