TESZT° China Glaze - Just Be-Claws

Halihó lányok!


Tudom, ez már nem friss szerzemény és azt is tudom, hogy ez egy karácsonyi lakk. Viszont én mindig a kedvem szerint festem a körmöm, nem pedig az időjárás szerint. 

Ez az első, de nem az utolsó CG lakkom, mert már nagyon sok színt kinéztem náluk. Már csak a megfelelően vastag pénztárca hiányzik hozzá. 


Kezdjük ismét a külsőségekkel: az üveg nagy, szerintem ez a legnagyobb a készletemben, de mivel 14 ml lakkot rejt, megbocsátom neki. Az ecsete vékony, de könnyű használni. Igaz, eddig még bármilyen formájúval el tudtam bánni.
Úgy szeretem, amikor valami frappáns nevet is adnak egy-egy árnyalatnak, nem csak számot. 


A lakk kicsit folyós, de nem vészes. Rózsás vörös színe van, amit csak fokoznak a vörös mikrocsillámok. Szerencsére ezek felkenve is érvényesülnek, nem csak az üvegben.
A körmeimen két közepes rétegben szerepel, alap-és fedőlakk nélkül. Viszont nem sokkal a száradása után teljesen buborékos lett. De csak ez egyik kezemen. Nem tudom, hogy miért, még eddig soha semmilyen lakkal nem fordult elő hogy buborékos legyen. 




A tartóssága lehetne jobb is, a második nap végére elkezdett megkopni a körömvégeknél és oldalt, de ezen szerintem segít a fedőlakk. 
Lényegében, a buborékosodást leszámítva örök imádatom tárgya lett. Az örök kedvenc színeim a kék és zöld táborban vannak, de mivel én is egy "vörös" személyiség vagyok, ezért a vörös és árnyalatai is közel állnak hozzám.

Szeretitek a China Glaze lakkokat? Melyik a kedvenc színetek?
puszi, Mesy

Megosztás:

3 megjegyzés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!