Ajándékcsomagolás kreatívan

Sziasztok lányok!

Egy hét múlva itt a Karácsony! El sem hiszem, hogy ilyen hamar eljött. Igaz én nem nagyon vártam most, hiszen kevesen leszünk, mindenki dolgozik. Nem is jött meg igazán a kedvem hozzá, de azért a készülődésben én is próbálok részt venni. Már feldíszítettük a házat, külön a szobánkat, megvettük a fát (ugyanis idén cserepes lesz) és a szerencsésebbek már minden ajándékot beszereztek. Mi még nem szóval itt az ideje kapkodni egy kicsit. Viszont a meglévő ajándékoknál már elkezdtünk gondolkodni a csomagolási technikákon. Több különböző ötlet megtetszett nekünk, ebben az évben a természetesebb stílus fogott meg minket. Erre hozok nektek képeket, ötleteket.

Ezek a képek a nagyon natúr díszítést mutatják be. Nekünk tetszik, valószínűleg most ehhez hasonló csomagolások fognak születni.

Ezeken a képeken kicsit színesebbek a csomagok, de itt is megmaradtak a természetes vonalnál.

Ez a táska csomagolás nagyon ötletes szerintem a kis állatok pedig a gyerekeknek nagyon tetszene!


 Ezeket a kis figurás díszeket a csomagok külsejére lehet fűzni, feldobnak minden egyszerű csomagot.

Remélem tetszett, adtam nektek egy kis ötletet. Majd megmutatjuk nekünk milyen lett végül a csomagolásunk.
Puszi Detti :)

Megosztás:

6 megjegyzés

  1. Ó, hát mennyire cuki már a gombokból álló hóemberes! :-)

    VálaszTörlés
  2. Imádom a csomagolásokat :D Én a környezetbarátabb, egyszerű barnát részesítem előnyben, volt is tavaly egy ilyen bejegyzésem, eszméletlen szép csomagolást lehet belőle kihozni :) Így tehát itt is az 1. kategória tetszik legjobban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen mi is most azt favorizáljuk inkább :) Sokkal szebb mint a túl színes csomaglás szerintem :)

      Törlés
  3. Jaj de cukik *-* mondjuk egyikhez se lenne türelmem...:)

    VálaszTörlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!