TESZT° Crystal Nails lakkok

Helló mindenki!


Ugye emlékeztek még az öcsémtől kapott beauty boxra? Ha nem, itt megleshetitek. De, a lényeg, hogy ez a két lakk a dobozkában volt.
Nem tudom miért, de amikor a Rossmannban jártam, mindig elmentem a Crystal Nails állvány mellett, mégse vetettem rá szinte egyetlen pillantást sem. Nem tudom miért, de valamiért nem vonzottak azok az üvegcsék. 
Viszont a drága testvéremnek hála most kipróbálhattam két színt is a kollekcióból. 

Kezdjük a külsővel, mint mindig. Az üveg standard lakkos üveg, régebben több márkának is ilyen üveges lakkjai voltak, mára már azért sokat változott a trend. Természetesen a márka logója szerepel rajta, ami ismerős lehet mindenkinek, aki kicsit is kötődik a körmözéshez. Sajnos árnyalatneveket nem használnak, pedig én azt jobban szeretem. Mégis csak könnyebb megjegyezni egy frappáns nevet, mint egy számot, nem?
Az ecset is átlagos, a vége felé kicsit szélesedő, könnyű vele lakkozni.


Az 57-es számú lazacos-barackos rózsaszín arany és ezüst shimmerrel, ami aranyos-sárgás felhangot ad a lakknak. Furcsa, mert magamtól nem biztos, hogy választottam volna, mert nem igazán az én ízlésem, mégis tetszik. Annyira tömény tavasz érzésem van miatta, biztos sokszor elő fogom venni, ha melegebb lesz az idő.


A körmeimen két rétegben láthatjátok, fedőlakk nélkül. Könnyen terül, egész gyorsan szárad és szép fényes a végeredmény. 



A 24-es számú egy igaz dögös burgundi-borvörös árnyalat ezüstös shimmerrel, s pont ez teszi olyan megfoghatatlanná. Direkt fényben az aprócska csillámok hatására kinyílik és szinte megélénkül, míg árnyékban igazán mélybordó. Nagyon szép. 


A körmeimen két rétegben láthatjátok, fedőlakk nélkül. Az előzőhöz hasonlóan könnyen terül, egész gyorsan szárad és szép fényes a végeredmény. Külön öröm, hogy lemosáskor nem fogja meg se a körmöt, se a köröm körüli bőrt. 


Tehát mi a konklúzió? Ideje felfedeznem a Crystal Nails állványt magamnak. Nektek is jó szívvel ajánlom, mert ez a két árnyalat igazán gyönyörű, s ha nem is a legkülönlegesebb, de mindenképpen ékes darabja a kollekciómnak. 

Nektek van Crystal Nails lakkotok? Mi róla a véleményetek?

Mesy

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Tesód nagyon betalált ezzel a két lakkal :) Klassz a színük, én is szívesen hordanám :) Asszem, én is szétnézek ezentúl a Crystal Nails álvványon is... ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértünk :) Akkor nem csak én hanyagoltam ezt a márkát eddig :)

      Törlés
  2. én leselejtezésből kaptam valakitől egy CN lakkkot, de sajnos barackos ezüst shimmer-rel és azt nagyon utálom :D de a burgundy borvörös tényleg nagyon szép! <3 a CN-nek a gyémánt fedőjét vettem meg, elkeni a nyomdázást és szerintem egyáltalán nem fényesebb egy RdeL fedőnél ... úgyhogy szerintem nem érte meg az árát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökre megértem, nem egyforma az ízlés :D
      Én nem nagyon kísérletezem fedőlakkokkal, nekem az Essence the Gel vált be, ha nem muszáj, nem veszek mást. De legalább most már tudom, neked hála, hogy CN fedőt ne vegyek :D

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!