SZEMÉLYES° Mesy-box 2
Helló lányok!
Ma van a születésnapom. Tudom, a legtöbb ember ez csak egy átlagos őszvégi nap, nekem különleges. Az utóbbi években már nem kapott akkora hangsúlyt, mint régebben, csak egy kis sütit eszünk és ennyi. Talán azért is van ez így, mert minden testvérem messze él tőlem, így nem tudunk olyan gyakran összejárni és általában a születésnapokon sem jön össze a találka. Ilyenkor történik az, hogy csomagot küldözgetünk és üzengetünk egymásnak.
A poszt középpontjában egy csomag áll amit Detti azonnal Mesy-box 2-nek keresztelt el. Az elsőt tőle kaptam(ITT megleshetitek), ezt pedig az öcsémtől.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit is kapok tőle, mert nagyon sokat beszéltünk és nagyon sokat titkolózott, ezzel folyamatosan növelte a kíváncsiságomat.
Tegnap meg is kaptam a dobozt, amiben bőséges papírhalom közepén ült ez a rózsás dobozka és egy levél. Édes üzenetet kaptam és egy feladatot is: vegyem fel videóra, ahogy kibontom a csomagot.
Beleegyeztem. Így visszaraktam a nagy dobozba mindent és vártam, míg Norbi hazaér és dokumentál. Nagyon elgondolkodtam rajta, hogy megosszam e veletek a videót, de végül a testvéreim hatására megteszem. Ha érdekel titeket, EZEN a linken megnézhetitek. (Kérlek, ne legyetek velem nagyon kritikusak)
A doboz dugig volt pakolva, én már nem tudtam úgy visszapakolni bele újra, hogy rendesen le tudjam zárni. Varázslat.
Azt tudni kell, hogy öcsémnek volt segítsége a vásárlásnál, de sikerült egy két olyan dolgot venniük, amiről biztosan nem tudott senki, hogy én szeretném, úgyhogy a lányok nagyon ráéreztek(ha olvastok, akkor köszönöm szépen 😗).
A Garnier érzékeny bőrre való szemfestéklemosója pont jókor jött, mert amit most használok, azt nem nagyon csípem. És eddig még nem volt Garnier lemosóm, valahogy kimaradt.
Szeretem a Neutrogena kézkrémeit, így nagyon örülök ennek a sarki szedres darabnak.
Évek óta az Isana zöld lemosóját használom, de legutóbb nem volt a Rossmannban, így egy RdL körömlakklemosót választottam helyette, ugyanezt a gyümölcsös aromájút. Már a végére értem, így jókor jött az utánpótlás.
Minden egyes alkalommal, amikor a Rossmannban járok, elmegyek a Crystal Nails állvány mellett, de eddig még nem éreztem késztetést rá, hogy kipróbáljam. Ez most megváltozik, ugyanis két árnyalatot is kaptam. Az egyik egy lazacrózsaszín shimmer darab, a másik pedig egy shimmer-frost finisű vörösbor színű csoda. Ez az első gondolatolvasásos darab, mert néhány napja gondolkodtam el azon, hogy vörös-bordó színeket kellene beszereznem, mert nem nagyon van. A harmadik lakk egy enyhén lilás szürke, a Rimmel Rita Ora kollekciójának Give it some welly árnyalata.
Két manikűr kiegészítő is lapult a dobozban az Essence-től. Az egyik egy ív körömmatrica geometrikus mintákkal, a másik pedig egy csomag stencil, ami negative space manikűrökhöz ideális(de máshoz is).
A gondolatolvasás másik eredménye a Lovely Fabulous Kit paletta, amit már egy ideje kinéztem magamnak és hétvégén mondtam Norbinak, hogy nagyon tetszik. Nude árnyalatok, matt és csillámos színek egy nagyon édes fém tokban. Tudom, a külsőségek, de szerintem akkor is szupercuki.
Egy csodás pirosítót is kaptam, az Essence Mosaic blush All you need is pink árnyalatú darabját, ami sokkal inkább barack, mint rózsaszín, de nagyon szépséges. Egyébként pont most adtam oda Dettinek egy barackos árnyalatú Catrice pirosítót, mert nem használtam ki, de az egyáltalán nem ilyen színű volt Ez sokkal jobban tetszik, pontosan azért, mert kevésbé rózsaszínes.
Egy igazán nőies csomagolású RdL ajakvajat is kaptam, Strawberry árnyalatban. Valóban epres illata van, kíváncsi leszek rá.
Végül egy spirál is lapult a dobozban, a Maybelline ikonikus Great Lash Blackest Black darabja. Hiszitek, vagy sem, soha nem próbáltam, teljesen kimaradt az életemből, egészen eddig.
Hatalmas meglepetés volt, hogy az öcsém állított össze nekem egy beauty boxot(kis segítséggel) és mindent nagyon imádok, amit kaptam, de a levél a kedvencem mind közül, Nagyon szeretem az én egyetlen kisöcsémet. aki annyira ismer engem.
Ez a poszt nem azért készült, hogy felvágjak azzal, amit kaptam. Sőt, kifejezetten az öcsém engedélyével történt, ugyanis szándékosan blog-kompatibilis meglepetést szánt nekem és még azt is megengedte, hogy írjak róla. Köszönöm Tomi 😗
Mesy
4 megjegyzés
Olyan cukiiiii vagy a videóban! :)))) És szerintem eddig ez a legkirályabb box :D Végre személyre szóló :D
VálaszTörlésMindkettőknek tök jó hangja van! Kezdjetek el videózni 😊
VálaszTörlésBoldog Szülinapot!
Hát mennyire kedves dolog ez a családodtól! Nagyon tetszik a csomag, a videózást pedig én is szorgalmazom :-)
VálaszTörlésBOLDOG SZÜLETÉSNAPOT <3
Tök cuki az öcséd, hogy meglepett egy beauty box-szal :)
VálaszTörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!