KÖRÖM° Mani-acs - Könyv inspirálta manikűr
Helló lányok!
És igen! Újra visszatért a Mani-acs. Alkotói szünetet tartottunk, rendeztük sorainkat és újult erővel vágunk bele ismét a manikűrök készítésébe. Az első témánk már ismerős lehet, ugyanis egyszer már volt ilyen a Mani-acs történetében, de ez persze cseppet sem zavaró, sőt.
Úgy döntöttem, hogy a legkézenfekvőbb verziót választom, a kedvenc könyvemet veszem ihletforrásnak. És az én kedvencem a Battle Royale, így biztos voltam abban, hogy valami vérengzős manikűr fog születni.
Az alapötletem az volt, hogy egy körmömön szerepeltetem a térképet, a többi pedig mocskos és vérfoltos lesz, a könyvhöz illő módon. Mindent lemattítottam, végső lépésként egy-két vérpacát festettem még fel a körmeimre. Semmiképp nem akartam karaktereket vagy fegyvereket festeni, az annyira nem adta volna át a mű hangulatát.
A fények szörnyűek, ugyanis már tök sötét volt, mire elkészültem vele, ezért elnézést kérek.
Ha nem ismernétek a könyvet, akkor a blogon találtok róla ajánlót, kettőt is, egyet tőlem egyet pedig Dettitől, csekkoljátok le.
A többiek manikűrje:
Ha esetleg kedvet éreztek csatlakozni, akkor nyugodtan írjatok nekünk egy mailt és megbeszéljük a részleteket.
Mesy
1 megjegyzés
VÁÓ! Brutál lett :D Amint lesz ráérő időm, utána nézek azoknak a könyvajánlóknak :)
VálaszTörlésKöszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!