Ciki vagy nem ciki! / Fogamzásgátlás
Helló mindenki!
innen |
Hozzáállhattam volna ehhez a poszthoz tudományosan, orvosilag, vagy hozzáállhattam volna szociális-társadalmi szempontból. De nem, én inkább a személyes oldalt választottam. Ha valaki most szaftos, részletgazdag, "tizennyolcaskarikás" irományt vár, azt el kell keserítenem. Vannak erre más médiumok, ez a blog nem ezt a célt szolgálja.
Azt viszont nem árt leszögeznem, hogy felnőtt nő vagyok, sőt, lassan 3 éve feleség és én egyáltalán nem érzem tabunak a szexualitást, mert miért is érezném? Az élet része, sőt, az élet maga a két ember közötti kapcsolat. De mivel nem a középkorban élünk és nem szeretnék 30 évesen legalább 6-8 gyereket - tisztelet a kivételnek, akinek mégis ez a szíve vágya - , akkor bizony gondolkodnunk kell a be nem tervezett várandósság megelőzésén.
Ezzel a témával kapcsolatban azt vallom, hogy csak arról tudok őszintén beszélni, amivel már volt tapasztalatom. Sőt, bármilyen témáról beszélünk, ez a vezérfonalam. Példának okárt: nagyon szívesen írnék nektek az atomfizikáról vagy Schrödinger macskájáról, de soha nem merültem el annyira a témában, hogy biztosan állíthatnám azt: nem írok valótlan dolgokat.
Visszatérve az eredeti témára: saját tapasztalat, ez a kulcs. Nem igazán szoktam nagyon személyes dolgokról írni a blogon, mert ez az én magánügyem(evidens) és nem hiszem, hogy az internet a legjobb platform az ilyen dolgok leírására.Ugye értitek, hogy miről beszélek?
Kicsit több, mint öt évig fogamzásgátló tablettát szedtem. Amikor elkezdtem szedni, már együtt voltam Norbival(aki most a férjem), de nem a kapcsolat komollyá válása miatt döntöttem a tabletta mellett, hanem egészségügyi szempontból. És itt nem azt jelenti az egészségügyi szempont, hogy a bennem fejlődő gyerek miatt felborul az egész testem jól működő rendszere (hiszem, hogy elfogadhatóan működik minden szervem és egészséges vagyok).
Az ember sok mindent örököl a szüleitől, jó és rossz dolgokat egyaránt. Én sikeresen örököltem anyukámtól egy "rossz" dolgot: kínok közt vergődős, iszonyú erős görcsökkel járó menstruációt. Néha odáig fajult a dolog, hogy hánytam is(józanon hányni a világ egyik legpocsékabb dolga). Anno, anyukámnak fogamzásgátlót írt fel a probléma megoldásaként az orvos. és akkor, évekkel ezelőtt, amikor már volt olyan, hogy vénásan kaptam a fájdalomcsillapítót, úgy döntöttem, meglátogatom a nőgyógyászt.
Hihetetlen kedves idős doki volt, aki alapos vizsgálatot végzett és teljes körű labort kért, hogy a megfelelő gyógyszert írhassa fel nekem. Emlékszem, rengeteg vért vettek tőlem, amit a megyei kórházba küldtek vizsgálatra, így csaknem egy hónapot kellett várnom az eredményekre. Amikor végre megérkeztek, visszamentem az orvoshoz, felírta nekem a gyógyszert, elmagyarázta, hogy hogyan kell szednem és utamra engedett. ha megölnek sem tudom megmondani, hogy mi volt a tabletta neve.
Egyébként a menetrend egyszerű volt: a vizsgálat után következő menstruációm első napján kellett bevennem az első pirulát. Ezután minden nap egyet. amíg el nem fogyott. Évekig minden este 7-kor csipogott a telefonom emiatt. Ezután megjött a menstruációm, ami pontosan 5 napig tartott, egyáltalán nem fájt és elkezdtem szedni az újabb adag tablettát. Halálpontosan jött meg mindig, így előre tudtam kalkulálni vele.
Amikor férjhez mentem, abbahagytam. Már régóta szedtem, szüneteltetni akartam, hisz mégis csak hormonokkal bombáztam magam évekig folyamatosan. A leállás majdhogynem zökkenőmentes volt, Az első két hónapban egy-két hetet késett a menstruációm, de ez csak a hormonok kiürülése miatt történt, aztán ismét beállt a normális ütembe.
Mivel még nem született gyermekünk és jelenleg se növekszik élet a hasamban(tudtommal) rájöhettetek, hogy ég mindig védekezünk. Ennek több oka is van, ami csak a férjemre és rám tartozik, erről nem is fogok beszélni. Viszont az óvszerről, mint védekezési módszerről igen.
Véleményem szerint az egyik legjobb, legkönnyebben beszerezhető és legegyszerűbb módszer. És miért? Mert akár a gyógyszertárban vagy a Tescoban is megveheted. Sőt, középiskolában a fiúk ingyen kapnak, legalábbis az én időben adtak a felvilágosító órákon. (Az más kérdés, hogy vízibombának használták)
Szerintem az az alap, hogy mindenkinél legyen egy tasak, ha egy kis esélyt is lát arra, hogy valakihez közeli viszonyba fog kerülni záros időn belül, mondjuk még aznap éjjel. Ilyen módon az egy éjszakás kalandok legfontosabb eszköze kellene, hogy legyen.
Ha nincs a pasinál gumi? Akkor van a lánynál. Jah, hogy nála sincs? Akkor NO SEX! És miért? Mert a megszakított közösülés veszélyes és lényegében kamu. Nem akarok felvilágosító órát tartani, mindenki tanult biológiát. Mellesleg ha valóban egy lényegében ismeretlennel történik az egy éjszakás dolog, akkor ugyan mi a biztosíték arra, hogy nincs valami betegsége? És nem csak a nemi betegségre gondolok, elég egy egyszerű kis bakteriális fertőzés is. Nem, ez nem csak a lányoknak fontos, a fiúk ugyanígy pórul járhatnak. Hallottam személyes történeteket, első kézből(tehát akivel történt), nem voltak viccesek.
És nem, nem ciki megvenni azt a doboz óvszert. Hidd el, a pénztáros nem fog kinevetni vagy ujjal mutogatni rád, mert gumit veszel. Ellenben büszke lehetsz magadra, mert van annyi eszed, hogy gondolsz a jövődre.
Furcsa érzés volt leírnom és megosztanom veletek ezeket a gondolatokat, ugyanakkor szívesen tettem. Több olyan témakör van, amiről nagyon szívesen írnék, de eddig nem tettem meg vagy nem volt rá lehetőségem, most viszont remélhetőleg ez az idő is elérkezik.
Kérlek, ha bármilyen megjegyzésetek van a témával kapcsolatban, ne tartsátok magatokba, szívesen fogadnám. És persze, ne felejtsétek elolvasni Erika írását a témában.
Mesy

Címkék:
Ciki vagy nem ciki!
személyes
4 megjegyzés
Szégyen nem szégyen legyek most Anonymus! Nekem a ciklusom beállítására írta fel a tablettát az orvos, mindig problémáim voltak vele, és sok-sok évig szedtem különböző típusú fogamzásgátlókat. Végül természetesen azért is, amire való! Az óvszerrel sajnos az a nagy helyzet, hogy nagyon sok pasi egyszerűen nem hajlandó használni! Ismerjük a sok hülye kifogást...... Én sosem éreztem cikinek a megvásárlást, az én időmben bizony patikában lehetett bszerezni, ami nem önkiszolgáló alapon működött....... És jómagam is ennek a híve voltam. :) Jó olvasni nálad ilyen témákat is, és egyet is értek vele! :)
VálaszTörlésNincs gond a névtelenséggel, a mondandó számít. Igen, a pasik néha elég furcsán állnak hozzá ehhez a dologhoz, mintha mindig a nőknek kellene gondolni a védekezésre.
TörlésKöszönöm, örülök a pozitív fogadtatásnak :)
Igen, tudatosítani kellene, hogy mindig legyen gumi a lánynál meg a fiúnál is, ha meg nem hajlandó felhúzni, vajon a gyereket segít felnevelni? Ez már lehet egy szűrő, hogy kivel érdemes kezdeni.
VálaszTörlésNekem bevált a gyógyszer, de gumit akkor használtam, amikor akár jöhetett is volna a baba. Félek a szakadástól.
Most spirálom van, mechanikus, eddig ezt szeretem legjobban, sima réz.
Úgy gondolom, hogy rosszul működni a felvilágosító órák, mert semmi hasznosnak számító dolgot nem osztanak meg a fiatalokkal, mint például ezt sem, hogy a lányoknál is legyen gumi. És igen, ez is egy szűrő.
TörlésNincs tapasztalatom a spirállal és még nem is gondoltam rá, hogy kipróbáljam, de még ez is megeshet.
Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!