Halihó lányok!
Az újjá alakult LFP második témája a Hungarikumok lett, az ötletgazda ezúttal Cinc volt. Mindenképp nézzetek be a blogjára, igazán szépeket alkot.
Halihó lányok!
Tavaly nyár végén hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem vezetni egy "kívánságlistát", amin olyan dolgok szerepelnek, amit a jövőben szeretnék megvenni/megkapni/megszerezni. A Mortal Kombat kollekció is a listán szerepelt és megbeszéltem Norbival, hogy ezt kapom meg tőle szülinapi ajándékként. Persze, a Naillandnél pont nem volt belőle, így kicsit megfeneklett a dolog és már azon voltam, hogy a DL-től rendelek, mert ugye mindhármat akartam egyszerre. De a sorsnak és Zsókának köszönhetően mégis magaménak tudhatom őket és nem is lehetnék boldogabb!
Halihó lányok!
A mai poszt főszereplőjét a VKP Karácsony keretében kaptam Nicotól. Akkor ígértem, hogy nektek is megmutatom majd.
Halihó lányok!
Igen, igen, jól látjátok, újjáéledt hamvaiból az LFP! Kéthetente fogunk jelentkezni újabb és újabb témákkal, amiket mindig egy-egy tag határoz meg. Nagyon izgi!
Az első feladatunk Bella nevéhez fűződik és nagyon aktuális, ugyanis a Pantone által választott idei színekkel kellett alkotnunk valamit.
Halihó lányok!
Halihó lányok!
Tudom, tudom, most tele van az online világ kihívásokról szóló posztokkal, de azért csendben én is belesuvasztom az enyémet. Egyébként nem terveztem könyves kihívást csinálni, de mivel Detti kettőt is betervezett magának a másik blogján, nekem is megjött a kedvem hozzá, egy harmadik típusú személyében.
Halihó lányok!
A Blogkarácsonyos bejegyzésben már láthattátok ezt a két gyöngyszemet, amit Adél készített nekem. Annyira gyönyörűek, hogy úgy döntöttem, muszáj veletek is megosztanom a rajongásomat.
A szerzők
Ha kérdésed, vagy kérésed lenne, esetleg szeretnél valami izgalmasat megosztani velünk, írj nekünk:
testverkodex@gmail.com
Olvasóink
Csekkoljátok a Facebook oldalunkat is!
Kövessetek minket Bloglovinon is!
Ezeket szerettétek
-
Halihó lányok! Igen igen, megint jelentkeztünk a Lakkozz! Posztolj! Fotózz!-ra. A házigazda most Panni , aki nagyon aranyos csajszi, né...
-
Halihó lányok! Mi is jelentkeztünk Bella új kezdeményezésére, a Lakozz! Fotózz! Posztolj!-ra, röviden LFP-re. Olyan, mintha a Nail Clu...
-
Halihó lányok! Biztosan észrevettétek, hogy kimaradt egy forduló a GLNP-ből. Akadt egy kis "technikai" gondunk, de innentől ...
-
Halihó lányok! A kihívás utolsó előtti feladatához érkeztünk, pöttyöződjünk be!
-
Halihó lányok! A mai feladat szintén új volt számomra, valamiért még soha nem akartam kipróbálni. Reménykedtem benne, hogy nem lesz oly...
Blog Archívum
-
►
2017
(
78
)
- ► szeptember ( 7 )
-
▼
2016
(
138
)
- ► szeptember ( 8 )
-
▼
január
(
18
)
- KÖRÖM° Mani-acs - True myself
- KÖRÖM° Addicts challenge - 4. Nail polish
- KÖRÖM° Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Hungarikumok
- TESZT° Dance Legend Mortal Kombat - Reptile
- KÖRÖM° Addicts challenge - 3. Cupcakes
- AJÁNLÓ° Fighting! avagy Ázsiai filmek #1
- AJÁNLÓ° 2016-os könyvkihívás: Lewis Carroll - Alic...
- KÖRÖM° Mani-acs - Égitestek
- TESZT° RdL Young Million Dollar Lips - Viva Las Vegas
- KÖRÖM° Lakkozz! Fotózz! Posztolj! - Év színei 2016
- KÖRÖM° Addicts challenge - 2. Cats
- AJÁNLÓ°- Frissen kezdett sorozatok..
- 2016-os könyvkihívás
- KÖRÖM° Addicts challenge - 1. Coffee
- TESZT° Franken polish by Adél
- SZEMÉLYES° Karácsonyi ajándékok
- KÖRÖM° Mani-acs - Újévi manikűr
- SZEMÉLYES° 30 napos kihívás - III.rész
-
►
2015
(
159
)
- ► szeptember ( 20 )
-
►
2014
(
269
)
- ► szeptember ( 15 )
Üzemeltető: Blogger.

















