AJÁNLÓ° Clive Barker - Szex, halál és csillagfény

Íme hát, itt vannak a Vérkönyvbe írt történetek.

Térképe annak a sötét sztrádának, mely az életből vezet tovább, ismeretlen állomások felé. Keveseknek kell majd végigmenniük rajta. A legtöbben békésen fognak elsétálni a fényesen kivilágított utcákon, mikor imákkal és becéző csókokkal szertartásosan kikísérik őket az élők világából. Néhányak – a kiválasztott kevesek – számára azonban a rémségek jönnek el, hogy elragadják és magukkal vigyék őket az elátkozottak főútvonalára…

A Vérkönyvek-sorozat első kötete öt remek rémtörténetet tartalmaz, a műfaj igazi gyöngyszemeit, többek között az Éjféli etetést és A vér könyvét, amelyek megfilmesített változatát nemrég a hazai rajongók is megismerhették.

Clive Barker angol író, a Kárhozat, a Korbács és más horror illetve dark fantasy remekművek szerzője.

E kötet első megjelenésekor az Egyesült Államokban Stephen King ajánlása szerepelt a borítón:

„Látom a horror jövőjét, a neve Clive Barker.”

Tehát a kötet öt novellát tartalmaz. Összességében imádtam az egészet, de mindegyikről írok majd egy kis szösszenetet, hogy mi tetszett, mi nem. Persze a történeteket nem írom le, mert az hatalmas spoiler lenne, és akkor hol marad az izgalom? 

Az már biztos, hogy Barker stílusa utánozhatatlan. Eddig egy művet olvastam tőle, egy gyerekeknek(!?) szólót, Az öröklét tolvaját. Azt is imádtam, de ezek után csak még jobban szeretnék hozzájutni a műveihez.

Egyébként nem csak író, de rendező, producer, sőt színész is. Az ő nevéhez fűződik a Hellraiser nevű klasszikus is. (ha ez mond valakinek valamit)

A Vérkönyv(The Book of Blood) a bevezető, nem is, inkább felvezető az elkövetkező borzalmakhoz. Egy csaló, aki hamis szellemidézéssel akar meggazdagodni és egy fásult parapszichológus, aki kezd beletörődni abba, hogy soha nem talál kézzel fogható bizonyítékot a természetfelettire. De a szellemek közbeszólnak. Az ember szinte látja maga előtt a feldühödött lelkeket, érzi a frissen ontott vér szagát a levegőben. Tökéletes hangulatteremtő. Mert az, se több, se kevesebb. 2009-ben megfilmesítették, s bár még nem láttam, nagyon kíváncsi vagyok rá. 

Az Éjféli etetés(The Midnight Meat Train) lett az egyik kedvencem. Egy tömeggyilkos tartja rettegésben New York lakóit. Ám főszereplőnk soha nem gondolta volna, hogy az élete gyökerestül megváltozik azon az éjjelen, amikor tovább dolgozik a kelleténél  és szembe találja magát a mészárossal. Barker undorító alapossággal írja le a felkoncolt holttestek látványát és ehhez nagyon jól párosítja a főszereplőnkben lejátszódó emberi érzéseket. A csattanó viszont elviszi a pálmát, egyszerűen zseniális a befejezés. Szintén készült belőle filmadaptáció, 2008-ban Éjféli etetés címen Bradley Cooper és Vinnie Jones főszereplésével. Tervezem megnézni a napokban, ugyanis rettentő kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudták átültetni a a könyv rémisztő auráját a filmvászonra.

A harmadik történet Jack és a zargatódémon(The Yattering and Jack) "meséje". Zargató feladatául kapja, hogy az őrületbe taszítsa Jacket, az uborkaimportőrt. De persze, a dolog nem ilyen egyszerű. Mérhetetlenül sajnáltam szegény kicsi zargatót, végig azért szurkoltam, hogy sikerüljön a küldetése. A történet maga nem volt ijesztő, inkább fokozatosan, lassan vezet a megállíthatatlan robbanáshoz. De, ahogy Jack mondja: Che sera, sera.

 

A Disznóvér és zsaruvér (Pig Bood Blues) a kötet leggusztustalanabb és ocsmányabb novellája. Volt, hogy a mondat közepén tettem le a könyvet és mondtam azt, hogy én ezt nem olvasom tovább. De persze, pár perc után ismét folytattam. Ilyen reakciót eddig mindössze két műnek sikerült kicsikarnia belőlem: A Semminek és a Védett férfiaknak. 

Szóval a történetben egy kiégett zsaruról szól, akit felvesznek asztalostanárnak egy Fiatalkorú Bűnözők javítóintézetébe. Senki nem örül neki, hogy ott van és láthatóan mindenki rejteget valamit. Aztán bekerül a képbe egy disznó.

A kötet címadója, a Szex, halál és csillagfény(Sex, death and starshine) egy elöregedett színházban játszódik, amit a bezárás veszélye fenyeget, sőt, mint kiderül, már csak egy előadást tarthatnak meg, de annak parádésnak kell lennie. 

Ez sem volt éppen rémisztő, inkább valahogy szomorúnak hatott. De az alábbi idézet tökéletesen összefoglalja:

Az utolsó történet bizarr és beteg. A dombok közt a városok(In the Hills, the Cities) két főszereplője és friss szerelmes pár, épp a mezés heteiket töltik Jugoszláviában. Ám lekeverednek az útról és olyan dologgal szembesülnek, amit elméjük képtelen befogadni. Ha többet írnék, elmondanék mindent. Ez a másik kedvencem a novellák közül. A lehetetlennek, sőt, kifejezetten istentelennek tekintett gondolatok életre kelnek és emberek ezreit változtatják alaktalan húsmasszákká és borítják be vérrel a földet. 

Igazából, mondanám azt, hogy mindenkinek kell legalább egy történetet olvasnia tőle. De talán mégsem. A horror rajongóknak viszont nagyon ajánlom, mert az biztos, hogy megtalálják azt a borzalmat és hangulatot, amit keresnek.  

De az biztos, hogy Clive Barkernek helye van a könyvespolcomon.

Mesy