Rossmann nyílt az utcánkban Haul

Halihó lányok!

Hát úristen mi történt, Rossmann nyílt az utcánkban így már nem kell egy órát utaznom, hogy ott tudjak vásárolni. Igen igen nekem csak ennyi kellett és nyitásra mentem is az új Rossmannba. Elég sok mindent össze vásároltam, de azzal nyugtatgatom magam és persze barátomat is, hogy muszáj volt megvenni hiszen nyitási akció volt. Nem vagyok őrült, muszáj volt és kész. Tényleg.

Nagyjából sorba fogok haladni funkciójukat tekintve kicsit egybe veszem a dolgokat, már amennyire lehet. Nem fogok semmiről regényt írni csak az alapvető, szeirntem szükséges információkkal foglak titeket untatni. :D


Az ISANA tusfürdőket mindig is nagyon szerettem, mert sajátmárkás termékhez képest elég jó minőségűek. Sampont és testápolót még nem használtam, de nem is nyerték el úgy a tetszésemet mint ezek a krémes tusfürdők. Most le voltak akciózva, úgyhogy egyből két fajtával is gazdagabbá tettem magam. 
Az egyik krémtusfürdő vitamin & joghurt értékes E-vitamin és B5 provitamin tartalmával és kellemes gyümölcsös illatával (imádni valóan gyümölcsös) optimálisan ápolja a bőrt. A lágy ápoló komplexum megóvja a bőrt a kiszáradástól. 
A másik tej & méz krémtusfürdő optimálisan ápolja a száraz bőrt. A méz és a lágy ápoló komplexum megóvja a bőrt a kiszáradástól. A különleges tejes-mézes illat különlegessé teszi a mindennapi zuhanyzást.

Nekem sajnos elég hamar zsírosodik és korpásodik a hajam, amivel sokáig nem tudtam mit kezdjek, de nem rég elkezdtem használni a Head & shoulders-t és azóta megszűntek ezek a problémák. Ez a mentolos korpásodás elleni sampon nagyon hűs és frissítő érzést ad hajmosás után. 


Gondolom most hülyének néztek, hogy miért vettem én három fogkrémet is, ennyire senki se lehet megszállott. Hát ennek az az egyszerű oka, hogy barátomnak érzékeny ínye van, így neki másfajta fogkrémet kell venni. Gondoltam én kis kedves barátnő, hogy majd veszek neki nyitáskor. Hát persze vettem is, de nem olyat amilyet kellett volna. Neki vettem volna a Vadenecum fogkrémet, de elnéztem, mert ez nem fogíny vérzésre való, hanem fogfehérítős. :D Úgyhogy kapott helyette egy Sensodyne fogkrémet, ennél már figyeltem, milyet veszek le a polcról.

Vadenecum - non stop white: Természet ihlette expert szakértelem Klinikailag tesztelt technológiával gátolja az elszíneződést és hatékonyan eltávolítja a lepedéket.
Sensodyne - Extra fresh: Az első számú fogorvosok által ajánlott márka az érzékeny fogakra. Az Extreme fresh fluoridot is tartalmaz ezáltal véd a fogszuvasodástól is az érzékeny fogak védelme mellett.
Colgate - Advenced white: Mikró tisztító kristályokkal gyengéden polírozza és fehéríti a fogakat.



Gilette - Venus: Már rám fért egy új borotva. Gondoltam most kipróbálom a Gilette női borotváját. Most még egy plusz pengét is kaptam hozzá úgyhogy szuper. :D
Avon naturals - Illatosított testpermet:Ezt még anya vette nekem az avonból, amikor otthon voltam. Nagyon szeretem ezeket a testpermeteket főleg a mangós illatút. Régen az epres volt a kedvencem, de sajnos azt már kivonták a forgalomból.
Vettem még egy új stiftet is, mert az előző már éppen kifogyott. A Rexona-invisible pure stiftre esett a választásom, mert ez elvileg nem látszik meg a ruhán. Egyébként az illata is kellemes, jobban szeretem a stifteket, mert ezek nem nyomják el a parfüm illatát.


Végül, de nem utolsó sorban jöjjenek az arcra való termékek és a körömlakk :D
Egy újabb ISANA termék. ez egy intenzíven hidratáló ajakbalzsam. Sajnos a hideg beköszöntével a szám is elkezdett száradni, mint minden évben. Ezért muszáj vagyok valamilyen hidratálót használni rá.
Essie - 755 Meet meat sunset: Mesi kapott három lakkot egy tesztelés során, és úgy határozott, hogy nekem ajándékozza az egyiket a három közül. Sajnos a géllakk miatt nem tudom kipróbálni, de nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz a körmömön ez a csodaszép narancssárga szín.
A szempilla spirálom is kifogyott és nem volt most lehetőségem vissza menni az Yves Rocher-hez spirált venni, ezért vettem egyet a Rossmannban. Egy Essence get BIG! lashes - volume curl spirálra esett a választás, ahol a nagyméretű, ívelt kefe extra dús, gyönyörűen ívelt pillákat eredményez, míg a fekete textúra garantáltan intenzív hatást nyújt. Szemészetileg tesztelt.
Az alapozóm is elfogyott, de ebből nem keresgéltem egyből az Essence standhoz mentem. Már korábban említettem, hogy ez a hab állagú alapozó, vagyis az Essence stouch mousse - 04 matt ivory, nagyon nagyon bevált nekem. Tökéletesen lefedi a hibákat és én nagyon szeretem a mattító hatását is, egyáltalán nem szárítja a bőrömet.
Végül de nem utolsó sorban jöjjön a jól bevált Rival de Loop - clean & clare olajmentes szemfesték lemosója. Nagyon szeretem, korábban az olajos változat volt meg nekem, de váltottam, ez jobban bevált nálam.
Ennyi lett volna a szerzeményes poszt. Remélem tetszett, puszi mindenkinek.

Detti

Megosztás:

4 megjegyzés

  1. Pont tegnap fedeztem fel ezt az alapozót a Rossmannban és ugyan ezt az árnyalatot néztem ki magamnak. Elhatároztam, hogy ez lesz a következő alapozóm, és a pozitív véleményed megerősített! :-) Egyébként annyira átjön a soraidon az izgatottság, ami nagyon cuki! :-D Teljesen át tudom érezni, én is ugyan így bepörögnék, ha végre a szomszédomba költözne egy Müller... :-D itt abból van hiány a belvárosban... :-\

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én tényleg nagyon szeretem, nekem bevált úgyhogy csak ajánlani tudom! :)
      Hehe nagyon betudok pörögni egy-egy drogéria vagy könyves bolt láttán. Örülök, hogy most már nem kell előre betervezni a hétre, hogy mikor megyek Rossmannba, csak leugrok amikor szeretnék. :D
      A Müller üzlet nekem is nagyon nagyon hiányzik, amióta átköltöztem új albérletbe nem is voltam Müller közelébe. :S

      Törlés
  2. Úgy kipróbálnám én is a hab állagú alapozókat, de eddig mindnek nagyon sötét volt még a legvilágosabb árnyalata is :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy még nem találtad meg azt a színt, amire neked lenne szükséged. Mert tényleg nagyon hasznosak ezek a habos alapozók és sokkal kevesebbel is beéri az ember, nem úgy mint a folyékonynál.

      Törlés

Köszönjük a hozzászólásodat! Mindenképpen válaszolni fogunk rá!